Ez a Gondolatfüzet nem csak szavak gyűjteménye. Ez a pad, ahol leülhetünk együtt – akár csendben, akár beszélgetve. Itt születnek a történetek, amelyekben nem az számít, hogy ki írta, hanem az, hogy kihez szólnak.
Egy gondolat, ha megosztják, tovább él másokban. Mindenki hozzátesz egy darabot: egy emléket, egy érzést, egy mosolyt vagy akár egy könnycseppet. Így lesz a történetből közös örökség.
Ez a füzet nem ítélkezik. Nem mondja meg, mi a helyes és mi a helytelen. Csak tükröt tart: hogy aki belenéz, láthassa önmagát. És közben érezze, hogy nincs egyedül.
Minden leírt szó egy kis lámpás, amely világít valaki más útján. És minden olvasó, aki itt időzik, maga is lámpássá válik. Ezért írj te is egy történetet. Felrakjuk, hogy másoknak is utat mutasson.
Ez a Gondolatfüzet ezért több, mint írás. Ez a közös jelenlétünk.
"Itt nem történetek következnek, hanem csendek, amelyekben magadra ismerhetsz."
A történetek elolvasásához klikkelj a címére!
Volt egyszer egy létra, amelyet mindenki használt, hogy elérje a fán lévő almákat. Az emberek felmásztak rajta, szedték a gyümölcsöt, jól laktak belőle, és elégedetten távoztak. A létra azonban csak állt, csendben, és tartotta azokat, akik rajta álltak.
De a fa nem az övé volt. A gyümölcsöket mások birtokolták, mások élvezték. A létrának csak az...
Volt egyszer két ember, akik régóta együtt jártak az úton. Az egyik mindig hangosan beszélt, ígért és osztotta a feladatokat, a másik pedig csendben tette a dolgát. Az emberek többsége csak a hangosat látta, mert ő állt elöl, és úgy tűnt, hogy minden rajta múlik.
Amikor építkezni kellett, a hangos ember vályogot adott. A csendes ember abból próbált...
Volt egyszer egy ember, aki minden nap felvette ugyanazt a gatyát. Dolgozott benne, izzadt benne, és néha még ünnepre is ezt húzta fel, mert más nem volt kéznél. A gatya csendben tűrte: hajolt, feszült, kopott, de nem szólt semmit. Tette a dolgát.
Évek múltán a gatya elkezdett fakulni, itt-ott kilyukadt. Az emberek, akik látták, így szóltak:
– Nézd...
"Vannak, akik nem ítélnek, csak tükröt tartanak elénk. Ez a történet arról mesél, hogyan válhat valaki kísérővé, ha nem mondja meg, helyette hagyja, hogy megtaláld a saját utadat."
Volt egyszer két Társ, akik nem egymás mögött, hanem egymás mellett jártak az úton.
Nem vezették és nem követték egymást, hanem figyeltek a másik lépteire, hogy mindig együtt maradjanak.
Amikor találkoztak egy emberrel, aki bajban volt, nem az egyikük mondta meg, mi a helyes út.
Először meghallgatták egymást, és összerakták a gondolataikat, majd csak...
A Pók és az Ember – Tanulságos történet
"Egy gyönyörű lehetőség élhető csapdává válhat. Ez a történet megmutatja, mikor lehet a saját otthon csak újabb lánc – és mikor válhat védőbástyává."
A vulkáni tanmese – A Térkép és az Út
Volt egyszer egy római katona, aki sok csatát látott már. Amikor új társ érkezett a légióba, nem szavakkal kérdezte meg, hogy bízhat-e benne. Nem kérdezte: "Erős vagy?", "Hűséges vagy?" vagy "Megbízható vagy?". Csak kinyújtotta a karját, és alkarját a másikéhoz szorította.
Ebben a mozdulatban minden benne volt:
– Nem rejtek fegyvert, nem támadlak...
Volt egyszer két régi jóbarát. Egyikük neve János volt, a másiké Gábor.
Évtizedek óta ismerték egymást, együtt jártak utakon, közös emlékek százait hordták a hátukon.
Csakhogy János idővel megváltozott. Egyre többször tett ígéretet másoknak, és mindig úgy bízott meg bennük, mintha Gábor majd a háttérből úgyis helyrehozná a hibákat. Ha a munka...
Vannak emberek, akik nem a hangjukkal, hanem a tartásukkal maradnak meg bennünk.
Béla ilyen ember volt.
Csendes, rendes, egyenes ember. Nem a nagy szavak embere, hanem a tiszta szívé. Olyan ember, aki abból adott, amije volt, és ha kevés jutott is neki, azt is beosztotta, hogy másnak jusson belőle. Nem könnyű élet jutott neki, de nem a nehézségek tették naggyá, hanem az, ahogyan hordozta őket.
Felesége elvesztése után is helytállt. A gyermekeit egyedül nevelte, szűkös körülmények között is emberhez méltón, becsülettel. Nem panaszból élt, hanem felelősségből. Nem mutatni akart, hanem megtartani azt, ami rábízatott.
Volt benne valami ritka csendesség. Az a fajta nyugalom és tisztaság, ami mögött valódi erő van. Nem kellett hangosnak lennie ahhoz, hogy lehessen rá számítani. Nem kellett magát dicsérnie ahhoz, hogy tudjuk: jó ember.
Most egy ilyen ember távozott el közülünk.
Hiánya nemcsak a családjának fáj, hanem mindazoknak, akik ismerték benne a becsületet, az egyenességet és az emberi jóságot. Mert vannak emberek, akik után nemcsak könny marad, hanem csend is. Nehéz, mély csend.
Béla emléke azonban velünk marad.
A gyermekeiben.
Azokban a mozdulatokban, ahogyan élt.
Abban a példában, amit maga után hagyott.
És abban a tudásban, hogy lehet szerényen is nagy életet élni.
Nyugodjon békében.
"Ahogy a gyertyák lángja egymásról újra fellobbanhat, úgy élednek fel bennünk is a béke, a hit és a szeretet lángjai.
Ne feledd: a remény mindig veled marad.
Ha egyszer úgy érzed, minden kihuny körülötted, jusson eszedbe: a Te szívedben is ott van a szikra, amely újra fényt gyújthat."
