Ez a Gondolatfüzet nem csak szavak gyűjteménye. Ez a pad, ahol leülhetünk együtt – akár csendben, akár beszélgetve. Itt születnek a történetek, amelyekben nem az számít, hogy ki írta, hanem az, hogy kihez szólnak.
Egy gondolat, ha megosztják, tovább él másokban. Mindenki hozzátesz egy darabot: egy emléket, egy érzést, egy mosolyt vagy akár egy könnycseppet. Így lesz a történetből közös örökség.
Ez a füzet nem ítélkezik. Nem mondja meg, mi a helyes és mi a helytelen. Csak tükröt tart: hogy aki belenéz, láthassa önmagát. És közben érezze, hogy nincs egyedül.
Minden leírt szó egy kis lámpás, amely világít valaki más útján. És minden olvasó, aki itt időzik, maga is lámpássá válik. Ezért írj te is egy történetet. Felrakjuk, hogy másoknak is utat mutasson.
Ez a Gondolatfüzet ezért több, mint írás. Ez a közös jelenlétünk.
"Itt nem történetek következnek, hanem csendek, amelyekben magadra ismerhetsz."
A történetek elolvasásához klikkelj a címére!
Volt egyszer két régi jóbarát. Egyikük neve János volt, a másiké Gábor.
Évtizedek óta ismerték egymást, együtt jártak utakon, közös emlékek százait hordták a hátukon.
Csakhogy János idővel megváltozott. Egyre többször tett ígéretet másoknak, és mindig úgy bízott meg bennük, mintha Gábor majd a háttérből úgyis helyrehozná a hibákat. Ha a munka...
Volt egyszer három ember, akik előtt megjelent egy lehetőség.
Három ember állt a folyó partján.
Volt egyszer egy ember, aki ismerte a folyó túloldalán álló falut. Tudta, hogy oda nehéz eljutni, de van egy híd, amin át lehet menni — igaz, nem ő építette, csak tudta, merre van.
Két magas hegycsúcson, egymással szemben, két apró falu állt. A két hegyet mély, ködös völgy választotta el.
Volt egyszer egy ember, aki a folyóparton élt. A folyón átívelt egy erős híd, de annak használatáért fizetni kellett. Az embernek azonban volt kulcsa a hídhoz, mert régen maga is sokat dolgozott rajta. Egy nap a régi barátja kért tőle szívességet: a barátjának, aki a túlpartra akart jutni, segítene-e átmenni. Az ember gondolkodás nélkül igent...
Volt egyszer egy ember, aki minden nap gyertyát gyújtott másoknak. Nem a maga szobáját akarta megvilágítani, hanem azokat a sötét sarkokat, ahol mások botorkáltak. Amikor valaki elfáradt, ő állt oda helyette. Amikor valakinek nem volt ereje felállni, ő nyújtotta a kezét. Soha nem mérte, mennyi idejét, erejét vagy szívét adja – egyszerűen csak adta....
"Ígéretek hangzanak el nap mint nap, de csak a tettek árulkodnak. Ez a gondolat arról szól, hogy a csendes tettek gyakran többet érnek az üres szavaknál."
Volt egyszer egy pad egy öreg platánfa alatt. Nem volt különleges, csak egyszerű fa és vaslábak tartották, de aki ráült, azt valami furcsa béke lengte körül.
Vannak emberek, akik nem a hangjukkal, hanem a tartásukkal maradnak meg bennünk.
Béla ilyen ember volt.
Csendes, rendes, egyenes ember. Nem a nagy szavak embere, hanem a tiszta szívé. Olyan ember, aki abból adott, amije volt, és ha kevés jutott is neki, azt is beosztotta, hogy másnak jusson belőle. Nem könnyű élet jutott neki, de nem a nehézségek tették naggyá, hanem az, ahogyan hordozta őket.
Felesége elvesztése után is helytállt. A gyermekeit egyedül nevelte, szűkös körülmények között is emberhez méltón, becsülettel. Nem panaszból élt, hanem felelősségből. Nem mutatni akart, hanem megtartani azt, ami rábízatott.
Volt benne valami ritka csendesség. Az a fajta nyugalom és tisztaság, ami mögött valódi erő van. Nem kellett hangosnak lennie ahhoz, hogy lehessen rá számítani. Nem kellett magát dicsérnie ahhoz, hogy tudjuk: jó ember.
Most egy ilyen ember távozott el közülünk.
Hiánya nemcsak a családjának fáj, hanem mindazoknak, akik ismerték benne a becsületet, az egyenességet és az emberi jóságot. Mert vannak emberek, akik után nemcsak könny marad, hanem csend is. Nehéz, mély csend.
Béla emléke azonban velünk marad.
A gyermekeiben.
Azokban a mozdulatokban, ahogyan élt.
Abban a példában, amit maga után hagyott.
És abban a tudásban, hogy lehet szerényen is nagy életet élni.
Nyugodjon békében.
"Ahogy a gyertyák lángja egymásról újra fellobbanhat, úgy élednek fel bennünk is a béke, a hit és a szeretet lángjai.
Ne feledd: a remény mindig veled marad.
Ha egyszer úgy érzed, minden kihuny körülötted, jusson eszedbe: a Te szívedben is ott van a szikra, amely újra fényt gyújthat."
