Istennek legyen hála A Fáraó és a Főpap fiának története

Egyszer volt, hol nem volt, élt egy szegény ember, aki egész életében ugyanabban a régi házban lakott.
Mindig panaszkodott, hogy nincs elég pénze, nincs elég lehetősége, és hogy az élet igazságtalan vele.
Álmodozott arról, hogy egyszer majd talál egy kincset, ami megváltoztat mindent.

Egyszer élt egy vak ember, aki mindig egy lámpással járt az utcán. Az emberek csodálkoztak rajta, és kérdezték:

Volt egyszer egy pad a város szélén, egy elfeledett parkban. Nem volt különleges – a festéke lekopott, a vaslábai rozsdásodtak, és kevesen ültek rajta. Mégis minden nap ott állt, hűségesen várva azokat, akik megfáradva érkeztek hozzá.

Rab, aki elfelejtette, hogy szabad.

Egyszer volt egy különös szoba. Nem volt benne semmi – se bútor, se kép, se zaj.
Csak csend. Akik beléptek, először furcsán érezték magukat, mert a külvilág zaja elhalkult, és hirtelen szembetalálták magukat a saját gondolataikkal. Sokan megijedtek ettől a csendtől és gyorsan kimentek. De voltak, akik maradtak.
Ők lassan megértették: a csend...

Egyszer egy ember hosszú útra indult, de útközben feltörték a lábait a cipői. Dühösen panaszkodott, hogy milyen rossz az ő sorsa, mert fájdalomban kell járnia. Amikor megállt pihenni, meglátott egy másik embert, aki mezítláb sántikált – és ekkor jött rá, hogy hálás lehet azért, hogy neki legalább cipője van. A történet tanulsága:

Volt egyszer egy fiatal fa, amely egy sziklás hegyoldalban nőtt. Gyökerei nehezen találtak utat a kövek között, levelei pedig gyakran megsárgultak a vízhiány miatt. Sokszor gondolta úgy, hogy feladja – minek küzdeni, ha minden olyan nehéz? Egy nap egy öreg madár telepedett az egyik ágára.
– Miért vagy ilyen szomorú? – kérdezte a madár.
–...

Egyszer élt egy szegény ember, akinek nem volt semmije, csak egy kis kertjében álló öreg almafa.
Az emberek kinevették, mert nem volt háza, földje vagy vagyona – csak az a fa, amely minden évben termett pár almát. Egy napon a szegény ember éhes gyerekeket látott a falu szélén. Leszedte az összes almát a fáról, és mindet odaadta nekik.

Egyszer két kőművest bíztak meg azzal, hogy építsenek egy templomot. Az egyikük gyorsan és hatékonyan dolgozott, de nem figyelt a részletekre, mert úgy gondolta, hogy a végeredmény úgyis szép lesz messziről. A másik lassabban, gondosan rakta a köveket, minden egyes darabot pontosan illesztve, mert hitt abban, hogy az apróságok is számítanak. Amikor...