Gondolatfüzet
Történetek és csendek, ahol újra megtalálhatod magad.
Előszó a Gondolatfüzethez
Ez a Gondolatfüzet nem csak szavak gyűjteménye. Ez a pad, ahol leülhetünk együtt – akár csendben, akár beszélgetve. Itt születnek a történetek, amelyekben nem az számít, hogy ki írta, hanem az, hogy kihez szólnak.
Egy gondolat, ha megosztják, tovább él másokban. Mindenki hozzátesz egy darabot: egy emléket, egy érzést, egy mosolyt vagy akár egy könnycseppet. Így lesz a történetből közös örökség.
Ez a füzet nem ítélkezik. Nem mondja meg, mi a helyes és mi a helytelen. Csak tükröt tart: hogy aki belenéz, láthassa önmagát. És közben érezze, hogy nincs egyedül.
Minden leírt szó egy kis lámpás, amely világít valaki más útján. És minden olvasó, aki itt időzik, maga is lámpássá válik. Ezért írj te is egy történetet. Felrakjuk, hogy másoknak is utat mutasson.
Ez a Gondolatfüzet ezért több, mint írás. Ez a közös jelenlétünk.
"Itt nem történetek következnek, hanem csendek, amelyekben magadra ismerhetsz."
A történetek elolvasásához klikkelj a címére!
A harangozó, aki mindig másokért szólt.
A félkész ház, amely már otthon volt
A doboz, amelyben az otthon utazott
Jún 13
Boldog Születésnapot!
Kimondani is különös, mert amikor rád gondolok, nem az éveket látom, hanem azt a rengeteg szeretetet, munkát, gondoskodást és erőt, amit nap mint nap adsz másoknak.
"A világot nem mindig nagy tettek tartják meg, hanem azok a csendes emberek, akik akkor is lehajolnak másokért, amikor senki sem nézi őket."
Jún 11
A Sensei rózsája.
"A türelem rózsát teremt, mert nem kitépi a jövőt a bimbóból, hanem megvárja, amíg az önmagától virággá meri nyitni a szívét."
A Vihar, amely megmutatta a repedéseket
Jún 09
A folyó hangja.
"Aki az okozatot javítja, nyugalmat kap egy időre. Aki az okot találja meg, békét kap hosszú időre."
Jún 08
A hang, amely partot talált.
"Nem az a legnagyobb fogság, amikor nem tudunk elmenni, hanem amikor már senkihez sem tudunk megérkezni."
André Béla emlékére
Vannak emberek, akik nem a hangjukkal, hanem a tartásukkal maradnak meg bennünk.
Béla ilyen ember volt.
Csendes, rendes, egyenes ember. Nem a nagy szavak embere, hanem a tiszta szívé. Olyan ember, aki abból adott, amije volt, és ha kevés jutott is neki, azt is beosztotta, hogy másnak jusson belőle. Nem könnyű élet jutott neki, de nem a nehézségek tették naggyá, hanem az, ahogyan hordozta őket.
Felesége elvesztése után is helytállt. A gyermekeit egyedül nevelte, szűkös körülmények között is emberhez méltón, becsülettel. Nem panaszból élt, hanem felelősségből. Nem mutatni akart, hanem megtartani azt, ami rábízatott.
Volt benne valami ritka csendesség. Az a fajta nyugalom és tisztaság, ami mögött valódi erő van. Nem kellett hangosnak lennie ahhoz, hogy lehessen rá számítani. Nem kellett magát dicsérnie ahhoz, hogy tudjuk: jó ember.
Most egy ilyen ember távozott el közülünk.
Hiánya nemcsak a családjának fáj, hanem mindazoknak, akik ismerték benne a becsületet, az egyenességet és az emberi jóságot. Mert vannak emberek, akik után nemcsak könny marad, hanem csend is. Nehéz, mély csend.
Béla emléke azonban velünk marad.
A gyermekeiben.
Azokban a mozdulatokban, ahogyan élt.
Abban a példában, amit maga után hagyott.
És abban a tudásban, hogy lehet szerényen is nagy életet élni.
Nyugodjon békében.
A fény ami tovább él.
"Ahogy a gyertyák lángja egymásról újra fellobbanhat, úgy élednek fel bennünk is a béke, a hit és a szeretet lángjai.
Ne feledd: a remény mindig veled marad.
Ha egyszer úgy érzed, minden kihuny körülötted, jusson eszedbe: a Te szívedben is ott van a szikra, amely újra fényt gyújthat."