Gondolatfüzet
Történetek és csendek, ahol újra megtalálhatod magad.
Előszó a Gondolatfüzethez
Ez a Gondolatfüzet nem csak szavak gyűjteménye. Ez a pad, ahol leülhetünk együtt – akár csendben, akár beszélgetve. Itt születnek a történetek, amelyekben nem az számít, hogy ki írta, hanem az, hogy kihez szólnak.
Egy gondolat, ha megosztják, tovább él másokban. Mindenki hozzátesz egy darabot: egy emléket, egy érzést, egy mosolyt vagy akár egy könnycseppet. Így lesz a történetből közös örökség.
Ez a füzet nem ítélkezik. Nem mondja meg, mi a helyes és mi a helytelen. Csak tükröt tart: hogy aki belenéz, láthassa önmagát. És közben érezze, hogy nincs egyedül.
Minden leírt szó egy kis lámpás, amely világít valaki más útján. És minden olvasó, aki itt időzik, maga is lámpássá válik. Ezért írj te is egy történetet. Felrakjuk, hogy másoknak is utat mutasson.
Ez a Gondolatfüzet ezért több, mint írás. Ez a közös jelenlétünk.
"Itt nem történetek következnek, hanem csendek, amelyekben magadra ismerhetsz."
A történetek elolvasásához klikkelj a címére!
Egy város szélén, ahol a havas háztetők úgy álltak sorban, mintha régi mesekönyvből rajzolták volna őket, élt egy idős órásmester,
A kabát, amit már senki sem hordott.
A bögre, amit nem lehetett kidobni.
A szabály, amelynek nem volt lába.
Dec 09
A kavics a szívben.
Volt egyszer egy férfi, aki mindig hordott magánál egy apró kavicsot.
A kő, amit senki nem vett észre.
Dec 07
Az Igérgetős története.
Volt egyszer egy férfi, akit a faluban csak így ismertek:
A Mikulás, akit senki sem hívott.
Dec 06
Mikulás, aki nem csengetett.
A Mikulás, aki nem csengetett.
André Béla emlékére
Vannak emberek, akik nem a hangjukkal, hanem a tartásukkal maradnak meg bennünk.
Béla ilyen ember volt.
Csendes, rendes, egyenes ember. Nem a nagy szavak embere, hanem a tiszta szívé. Olyan ember, aki abból adott, amije volt, és ha kevés jutott is neki, azt is beosztotta, hogy másnak jusson belőle. Nem könnyű élet jutott neki, de nem a nehézségek tették naggyá, hanem az, ahogyan hordozta őket.
Felesége elvesztése után is helytállt. A gyermekeit egyedül nevelte, szűkös körülmények között is emberhez méltón, becsülettel. Nem panaszból élt, hanem felelősségből. Nem mutatni akart, hanem megtartani azt, ami rábízatott.
Volt benne valami ritka csendesség. Az a fajta nyugalom és tisztaság, ami mögött valódi erő van. Nem kellett hangosnak lennie ahhoz, hogy lehessen rá számítani. Nem kellett magát dicsérnie ahhoz, hogy tudjuk: jó ember.
Most egy ilyen ember távozott el közülünk.
Hiánya nemcsak a családjának fáj, hanem mindazoknak, akik ismerték benne a becsületet, az egyenességet és az emberi jóságot. Mert vannak emberek, akik után nemcsak könny marad, hanem csend is. Nehéz, mély csend.
Béla emléke azonban velünk marad.
A gyermekeiben.
Azokban a mozdulatokban, ahogyan élt.
Abban a példában, amit maga után hagyott.
És abban a tudásban, hogy lehet szerényen is nagy életet élni.
Nyugodjon békében.
A fény ami tovább él.
"Ahogy a gyertyák lángja egymásról újra fellobbanhat, úgy élednek fel bennünk is a béke, a hit és a szeretet lángjai.
Ne feledd: a remény mindig veled marad.
Ha egyszer úgy érzed, minden kihuny körülötted, jusson eszedbe: a Te szívedben is ott van a szikra, amely újra fényt gyújthat."