Ez a Gondolatfüzet nem csak szavak gyűjteménye. Ez a pad, ahol leülhetünk együtt – akár csendben, akár beszélgetve. Itt születnek a történetek, amelyekben nem az számít, hogy ki írta, hanem az, hogy kihez szólnak.
Egy gondolat, ha megosztják, tovább él másokban. Mindenki hozzátesz egy darabot: egy emléket, egy érzést, egy mosolyt vagy akár egy könnycseppet. Így lesz a történetből közös örökség.
Ez a füzet nem ítélkezik. Nem mondja meg, mi a helyes és mi a helytelen. Csak tükröt tart: hogy aki belenéz, láthassa önmagát. És közben érezze, hogy nincs egyedül.
Minden leírt szó egy kis lámpás, amely világít valaki más útján. És minden olvasó, aki itt időzik, maga is lámpássá válik. Ezért írj te is egy történetet. Felrakjuk, hogy másoknak is utat mutasson.
Ez a Gondolatfüzet ezért több, mint írás. Ez a közös jelenlétünk.
A történetek elolvasásához klikkelj a címére!
Egy kisvárosban élt egy öreg órásmester, akit mindenki ismert. Nem volt gazdag, de mindig pontosan, lelkiismeretesen dolgozott, és soha nem kérte túl az árát. A boltja mindig nyitva állt, az ajtaja felett egy régi ingaóra ketyegett.
Volt egyszer egy ház, amelyben egykor gyermekek kacagása verte vissza a falakat. A konyhában illatozott a vasárnapi ebéd, az udvaron bicikli csilingelt, este pedig a szobák ablakán át fények szűrődtek ki a sötétbe. A ház nem csak téglából állt – szavakból, ígéretekből és közös álmokból épült.
Volt egyszer egy ember, akit sokan kerestek fel, ha bajban voltak. Nem azért, mert varázsló lett volna, és nem is azért, mert törvénykönyvek felett őrködött. Azért keresték, mert nyugodtan tudott hallgatni, és a szavaiban mindig volt logika, ami utat mutatott.
Egyik nap két különböző ember fordult hozzá.
Az első egy férfi volt, aki éveken át vezetett...
Volt egyszer egy bölcs, akihez sokan fordultak tanácsért. Egy napon két testvér állt elé.
Az egyik tele volt sérelmekkel, a másik önelégülten hallgatott.
– Igazságot akarok! – kiáltott az első. – Mindig én dolgozom többet, mégis úgy tűnik, hogy a bátyámé az elismerés!
A másik csak vállat vont: – Amit kaptam, azt megérdemeltem.
A bölcs...
Volt egyszer egy öreg asszony, aki minden nap két nagy korsót vitt a kúthoz.
Volt egyszer egy ember, aki esténként mindig szivart szívott.
Nem azért, mert nem volt más dolga, hanem mert ez volt az ő csendes szertartása.
Leült a foteljába, kezébe vette a dobozt, és hosszasan válogatta a szivarokat.
Megnézte az illatukat, a színüket, a csavarásukat. Aztán mindig ugyanarra jutott: kivette a legrosszabbat, és azt szívta el.
–...
Volt egyszer egy vándor, aki egy szikla tövében ült, és sóvárogva nézett fel a hegytetőre. Tudta, hogy ott fenn bőség és nyugalom vár, de a sziklafal meredek volt, és nem látott rajta utat.
Egy nap arra jött egy öreg mester. Megállt, és csak annyit mondott:
– Nem tudlak felvinni, de tudok neked adni egy lépcsőt.
A mester...
Volt egy pillanat, amikor az ég és a föld összeért.
A sötétben egyetlen szikra villant fel, s fénye bevilágította az eget.
Lent, a völgyben, egy magányos gyertya állt. Nem égett még, csak várta, hogy a fény elérje.
Amikor a szikra sugarai leértek hozzá, lángra kapott.
Nem saját erejéből, hanem abból a fényből, amely fentről érkezett. ...
"Ahogy a gyertyák lángja egymásról újra fellobbanhat, úgy élednek fel bennünk is a béke, a hit és a szeretet lángjai.
Ne feledd: a remény mindig veled marad.
Ha egyszer úgy érzed, minden kihuny körülötted, jusson eszedbe: a Te szívedben is ott van a szikra, amely újra fényt gyújthat."
