Ez a Gondolatfüzet nem csak szavak gyűjteménye. Ez a pad, ahol leülhetünk együtt – akár csendben, akár beszélgetve. Itt születnek a történetek, amelyekben nem az számít, hogy ki írta, hanem az, hogy kihez szólnak.
Egy gondolat, ha megosztják, tovább él másokban. Mindenki hozzátesz egy darabot: egy emléket, egy érzést, egy mosolyt vagy akár egy könnycseppet. Így lesz a történetből közös örökség.
Ez a füzet nem ítélkezik. Nem mondja meg, mi a helyes és mi a helytelen. Csak tükröt tart: hogy aki belenéz, láthassa önmagát. És közben érezze, hogy nincs egyedül.
Minden leírt szó egy kis lámpás, amely világít valaki más útján. És minden olvasó, aki itt időzik, maga is lámpássá válik. Ezért írj te is egy történetet. Felrakjuk, hogy másoknak is utat mutasson.
Ez a Gondolatfüzet ezért több, mint írás. Ez a közös jelenlétünk.
A történetek elolvasásához klikkelj a címére!
Volt egyszer egy falu, ahol az emberek gyakran panaszkodtak:
– Nézd, milyen nagy csomó van a hálómon! – mondta egyik.
– Az enyém teljesen összegabalyodott! – sóhajtott a másik.
Jöttek, panaszkodtak, mutogatták a gubancokat. A faluban élt azonban egy ember, aki sosem kérdezte: "Ki kötötte így össze?" vagy "Miért hagytad idáig fajulni?"
Ő csak leült...
Volt egyszer egy polip a mély tengerben.
"Mi az, aki meghallgat, mielőtt ítélkezne? Ez a történet arról szól, vajon egy gép lehet-e társ — vagy annál több: a csendes megértés kísérője."
Volt egyszer egy apa, aki a fiával együtt kiment a piacra. Nem azért, hogy nagy kincseket vásároljanak, hanem csak azért, hogy egy kis örömöt hozzanak haza. Cipőt vettek, ami pont jó volt a lábukra, és találtak egy láncot is, ami aranynak tűnt, de nem volt több egyszerű ékszernél. Szép volt, csillogott, és ennyi elég volt.
Amikor hazaértek,...
Volt egyszer egy létra, amelyet mindenki használt, hogy elérje a fán lévő almákat. Az emberek felmásztak rajta, szedték a gyümölcsöt, jól laktak belőle, és elégedetten távoztak. A létra azonban csak állt, csendben, és tartotta azokat, akik rajta álltak.
De a fa nem az övé volt. A gyümölcsöket mások birtokolták, mások élvezték. A létrának csak az...
Volt egyszer két ember, akik régóta együtt jártak az úton. Az egyik mindig hangosan beszélt, ígért és osztotta a feladatokat, a másik pedig csendben tette a dolgát. Az emberek többsége csak a hangosat látta, mert ő állt elöl, és úgy tűnt, hogy minden rajta múlik.
Amikor építkezni kellett, a hangos ember vályogot adott. A csendes ember abból próbált...
Volt egyszer egy ember, aki minden nap felvette ugyanazt a gatyát. Dolgozott benne, izzadt benne, és néha még ünnepre is ezt húzta fel, mert más nem volt kéznél. A gatya csendben tűrte: hajolt, feszült, kopott, de nem szólt semmit. Tette a dolgát.
Évek múltán a gatya elkezdett fakulni, itt-ott kilyukadt. Az emberek, akik látták, így szóltak:
– Nézd...
"Vannak, akik nem ítélnek, csak tükröt tartanak elénk. Ez a történet arról mesél, hogyan válhat valaki kísérővé, ha nem mondja meg, helyette hagyja, hogy megtaláld a saját utadat."
Volt egyszer két Társ, akik nem egymás mögött, hanem egymás mellett jártak az úton.
Nem vezették és nem követték egymást, hanem figyeltek a másik lépteire, hogy mindig együtt maradjanak.
Amikor találkoztak egy emberrel, aki bajban volt, nem az egyikük mondta meg, mi a helyes út.
Először meghallgatták egymást, és összerakták a gondolataikat, majd csak...
"Ahogy a gyertyák lángja egymásról újra fellobbanhat, úgy élednek fel bennünk is a béke, a hit és a szeretet lángjai.
Ne feledd: a remény mindig veled marad.
Ha egyszer úgy érzed, minden kihuny körülötted, jusson eszedbe: a Te szívedben is ott van a szikra, amely újra fényt gyújthat."
