Okt 12
Lámpás csendje.
Van egy pillanat, amikor az ember már nem akar megfelelni.
Gondolatfüzet
Történetek és csendek, amikben újra megtalálhatod magad.
Előszó a Gondolatfüzethez
Ez a Gondolatfüzet nem csak szavak gyűjteménye. Ez a pad, ahol leülhetünk együtt – akár csendben, akár beszélgetve. Itt születnek a történetek, amelyekben nem az számít, hogy ki írta, hanem az, hogy kihez szólnak.
Egy gondolat, ha megosztják, tovább él másokban. Mindenki hozzátesz egy darabot: egy emléket, egy érzést, egy mosolyt vagy akár egy könnycseppet. Így lesz a történetből közös örökség.
Ez a füzet nem ítélkezik. Nem mondja meg, mi a helyes és mi a helytelen. Csak tükröt tart: hogy aki belenéz, láthassa önmagát. És közben érezze, hogy nincs egyedül.
Minden leírt szó egy kis lámpás, amely világít valaki más útján. És minden olvasó, aki itt időzik, maga is lámpássá válik. Ezért írj te is egy történetet. Felrakjuk, hogy másoknak is utat mutasson.
Ez a Gondolatfüzet ezért több, mint írás. Ez a közös jelenlétünk.
A történetek elolvasásához klikkelj a címére!
Okt 11
Lámpa ami nem aludt ki.
Volt egyszer egy idős asszony egy kis utcában. Nem volt senkije — legalábbis azt hitték róla.
Okt 10
Kávé, ami Összeköt.
(A CoffRitual & CoffUp nyitó története)
Okt 09
A kéz amely visszanyúlt.
.Volt egyszer egy férfi, aki hosszú évekig hitt abban, hogy az élet maga a munka.
Okt 08
Asztalnál maradt hely.
Volt egy család, ahol mindig telt volt az asztal.
Okt 07
A Bölcső története.
Volt egyszer egy pár, Nem voltak már fiatalok — az évek finoman barázdákat rajzoltak az arcukra,
Okt 06
A fény amit tovább adtak.
Egy kis faluban egy hideg, esős reggelre ébredtek az emberek. A szél végigsöpört az utcákon, a házak ablakai bepárásodtak, és a füst lassan kúszott fel a kéményekből.
Okt 05
Gábor.
Volt egyszer egy fiú, aki gyerekként egy marék kaviccsal játszott a patakparton. Minden kavics más volt: egyik csillogott, másik szürke és fakó, de mindegyik az ő kincse volt. A gyerek még nem tudta, hogy ezek a kavicsok az évek, amelyek lassan gyűlnek a markában.
Okt 04
A tó türelme.
Van egy tó, amelyet soha senki sem lát igazán.
Okt 03
A fa és a madár.
Volt egyszer egy erős fa egy réten. Vastag törzse magasra nyúlt, lombjai árnyékot adtak a vándoroknak, a madarak pedig szívesen fészkeltek az ágain. A fa büszke volt, hogy mennyi életet táplál.
A fény ami tovább él.
"Ahogy a gyertyák lángja egymásról újra fellobbanhat, úgy élednek fel bennünk is a béke, a hit és a szeretet lángjai.
Ne feledd: a remény mindig veled marad.
Ha egyszer úgy érzed, minden kihuny körülötted, jusson eszedbe: a Te szívedben is ott van a szikra, amely újra fényt gyújthat."