A szív, amit visszahoztak.
Volt egyszer egy idős órásmester, aki egy kis műhelyben dolgozott a régi városrészben.
Ez a Gondolatfüzet nem csak szavak gyűjteménye. Ez a pad, ahol leülhetünk együtt – akár csendben, akár beszélgetve. Itt születnek a történetek, amelyekben nem az számít, hogy ki írta, hanem az, hogy kihez szólnak.
Egy gondolat, ha megosztják, tovább él másokban. Mindenki hozzátesz egy darabot: egy emléket, egy érzést, egy mosolyt vagy akár egy könnycseppet. Így lesz a történetből közös örökség.
Ez a füzet nem ítélkezik. Nem mondja meg, mi a helyes és mi a helytelen. Csak tükröt tart: hogy aki belenéz, láthassa önmagát. És közben érezze, hogy nincs egyedül.
Minden leírt szó egy kis lámpás, amely világít valaki más útján. És minden olvasó, aki itt időzik, maga is lámpássá válik. Ezért írj te is egy történetet. Felrakjuk, hogy másoknak is utat mutasson.
Ez a Gondolatfüzet ezért több, mint írás. Ez a közös jelenlétünk.
"Itt nem történetek következnek, hanem csendek, amelyekben magadra ismerhetsz."
A történetek elolvasásához klikkelj a címére!
Volt egyszer egy idős órásmester, aki egy kis műhelyben dolgozott a régi városrészben.
Harminc évig hordta a leveleket a város Tizennyolcadik kerületében.
Volt egyszer egy apró kis falu, ahol az emberek már napok óta a hideg szélben siettek haza.
Volt egyszer egy idős festő, aki a város egyik eldugott kis utcájában élt.
(LeCsó Gondolatfüzet – új történet)
Volt egyszer egy idős ember, Boltos bácsi, aki egy kis levélboltban dolgozott a város szélén.
"Ahogy a gyertyák lángja egymásról újra fellobbanhat, úgy élednek fel bennünk is a béke, a hit és a szeretet lángjai.
Ne feledd: a remény mindig veled marad.
Ha egyszer úgy érzed, minden kihuny körülötted, jusson eszedbe: a Te szívedben is ott van a szikra, amely újra fényt gyújthat."