Nem a tűz mellé kell állni.

"A vezetés ott kezdődik, ahol valaki nem a saját helyét keresi a tűz mellett, hanem előbb fényt visz a többieknek."

Vannak idők, amikor egy ország nem új arcokat vár, hanem új erkölcsi sorrendet.

Mert nem attól lesz más a holnap, hogy más név kerül a táblára.
Nem attól, hogy más mondja ugyanazokat a mondatokat.
És nem attól sem, hogy valaki hangosabban ígéri meg a rendet, mint az elődje.

A változás ott kezdődik, ahol végre valaki kimondja:
nem azért jöttem, hogy kivegyem a részem, hanem hogy előbb visszategyek abba, ami kifogyott.

Egy országot nem lehet üres spájzból etetni.
Nem lehet eladósodott bizalomból jövőt építeni.
Nem lehet puszta indulattal kormányozni.
És nem lehet úgy rendet tenni, hogy közben mindenki már a saját helyét keresi a melegedő tűz körül.

Mert mindig ez a legnagyobb kísértés:
nem szolgálni akarni,
hanem jó időben odaállni, ahol osztani kezdik a szerepeket, a fizetést, a széket, a befolyást.

Pedig a vezetés nem jutalom.
A vezetés lemondás.

Nagy szó lenne egyszer azt hallani valakitől:
amíg az ország nem találja meg a saját irányát, addig én sem veszem fel a magam részét.
Nem azért, mert a fizetés önmagában fontosabb, mint bármi más.
Hanem mert ez végre azt üzenné:
előbb a közös álljon talpra, aztán én.

Most nem az számít, ki honnan jött.
Nem az, ki kinek volt az embere.
Nem is az, ki mit mond magáról a színpadon.

Most az számít, hogy ki tud-e úgy belépni a hatalomba, hogy közben ne a hatalom lépjen bele őbelé.

Ki tud-e úgy dönteni, hogy nem a saját jövőjét rendezi be elsőként.
Ki tud-e úgy hallgatni, hogy a csendje ne számítás legyen, hanem felelősség.
Ki tud-e úgy nemet mondani a saját körének, hogy közben igent mond az országra.

Mert ha ez nem történik meg, akkor megint ugyanoda jutunk:
nem azok kerülnek előre, akik a legtöbbet bírják el,
hanem akik a leggyorsabban odaférnek a tűz mellé.

És abból soha nem született még országépítés.
Legfeljebb újraosztott közelség.