A lámpa, amely nem kérdezte, ki tér haza.

"A lámpát nem azért gyújtjuk meg, mert tudjuk, ki jön, hanem mert lehet, hogy valaki csak a fény miatt talál haza."

"A fény nem válogat az érkezők között; csak világít, hogy aki még úton van, ne higgye azt, hogy minden ajtó bezárult."

Egy régi ház állt a falu végén.

A ház kapuja mellett kis lámpa lógott. Nem volt különleges lámpa. Rozsdás volt a teteje, az üvege kissé homályos, és télen gyakran párás lett.

Mégis minden este világított.

A házban egy idős férfi élt, Miklós bácsi.

Felesége évekkel korábban meghalt, gyermekei messze költöztek. Sokan mondták neki:

– Minek ég az a lámpa minden este? Hiszen senki sem jön.

Miklós bácsi mindig ugyanazt felelte:

– Éppen ezért.

Az emberek nem értették.

Egy novemberi estén nagy köd ereszkedett a falura.

Egy fiatal lány tévedt el a földúton. Telefonja lemerült, az út jeleit nem látta, és a hideg lassan átjárta a kabátját.

Már azt hitte, rossz irányba megy, amikor meglátott egy halvány fényt.

A kis lámpa volt.

Odament, bekopogott.

Miklós bácsi ajtót nyitott.

– Eltévedtem – mondta a lány.

– Akkor jó helyre jött – felelte az öreg.

Teát adott neki, megengedte, hogy telefonáljon, aztán kikísérte a főúthoz.

A lány megkérdezte:

– Honnan tudta, hogy ma este valakinek szüksége lesz a lámpára?

Miklós bácsi az apró fényre nézett.

– Nem tudtam.

– Akkor miért gyújtotta meg?

– Mert ha az ember csak akkor gyújt lámpát, amikor már látja az érkezőt, lehet, hogy az érkező addigra el sem jut a kapuig.

A lány sokáig emlékezett erre.

Évek múlva ő is vett egy kis házat.

A kapuja mellé lámpát szerelt.

Nem volt rozsdás, nem volt régi, de minden este világított.

A szomszédja egyszer megkérdezte:

– Vár valakit?

A nő elmosolyodott.

– Nem tudom.

– Akkor minek ég?

– Hogy aki még nem tudja, hová tart, legalább lásson egy pontot, ahol nem sötét minden.

Aznap este senki sem kopogott.

Másnap sem.

De a lámpa világított.

Mert nem minden segítséghez kell tudni, kinek szól.

Van fény, amelynek az a dolga, hogy készen álljon.

És vannak emberek, akiknek éppen ez menti meg a reményét:

hogy valahol valaki nem azért világít, mert biztosan megérkeznek hozzá, hanem mert nem akarja, hogy az úton lévő teljes sötétben maradjon.

"A csendes jóság sokszor nem látja, kit ment meg; csak ég tovább a kapu mellett."