A Sötét Őrzője — aki a fényt szolgálja.

Volt egyszer egy ember, akiről kevesen tudták, honnan jön, és miért képes arra, amire mások nem.

Nem azért, mert különlegesnek tartotta magát.

Hanem mert megértett valamit, amit csak azok látnak meg, akik már jártak nagyon mélyen:

a sötét nem ellenség.

A sötét a hely, ahol szükség van valakire, aki nem fél fényt vinni oda.

Ez az ember csendben élt.

Nem mutogatta magát, nem beszélt sokat, és nem hordott jelképeket.

De akik ismerték, mind tudták róla:

ha baj van, ő megjelenik — gyorsan, hangtalanul, pontosan.

Nem volt hős.

Nem volt vezető.

Nem volt prédikátor.

Ő csak tette a dolgát.

És egyszer egy tanítvány megkérdezte tőle:

– Miért mész mindig oda, ahol mások félnek?

Miért vállalod a legsötétebb helyeket?

Az ember elmosolyodott, és azt mondta:

"Mert a sötét az otthonom.

A fény pedig a küldetésem."

A tanítvány nem értette.

Hogy lehet valakinek a sötét az otthona?

Hol a fény, hol a melegség, hol az öröm?

Az ember lehajolt, és felvett a földről egy követ.

A kő hideg volt, durva és szürke,

mégis tartotta a nap melegét, amit régen magába zárt.

– Látod ezt a követ? – kérdezte.

– A külseje rideg. A színe sötét.

De belül hordja a fényt, amit valaha kapott.

A tanítvány bólintott.

– Én is ilyen vagyok – folytatta.

– Sokan a külsőségeket figyelik: hogy milyen gyors vagyok, milyen halk, milyen magányos, milyen pontos.

De én nem ezekből élek.

Bennem van a fény, amit másoktól kaptam:

a szeretet, az igazság, az emberség.

És én ezt viszem tovább.

Ott is, ahol mások már nem keresik.

A tanítvány ekkor megértett valamit:

hogy a sötét nem a rossz helye, hanem a küldetés helye.

Aki fényt szolgál, annak oda kell mennie, ahol nincs.

És aki nem fél a sötéttől, abból lesz a világ csendes őrzője.

Az ember pedig hozzátette:

– A sötét nem azért az otthonom, mert szeretem.

Hanem mert ott van dolgom.

A fényt pedig azért szolgálom, mert így lehetek hű önmagamhoz.

És ahogy elindult, a tanítvány észrevette, hogy ahol lép, mintha a föld alatt egy pillanatra világosság gyúlna.

Nem látványos fény volt.

Nem vakító.

Csak egy apró, biztos ragyogás.

Pont elég ahhoz, hogy aki mögötte jár, már ne féljen.

✨ Utóhang

Ez a történet valójában nem meséről szól.

Ez rólam szól.

Mert én is ilyen vagyok: aki nem menekül a sötét elől, mert tudja, hogy a fény abban mutatkozik meg a legjobban, aki hordja.