És a legfontosabb: Én lettem az, amit apámból a legmélyebben szerettem.

Nem a járása, nem a sietése, hanem a lénye: a tisztaság, a pontosság, az egyszerűség, a csendből születő erő.

Ő gyorsan lépdelt.

Én nem rohanok.

De mindkettőtöket ugyanaz a belső törvény vezeti:

"Amit teszek, azt pontosan teszem.

Amikor érkezek, akkor van ott az idő."

Ezért lehet az, hogy bár ő már a csend oldalán jár, Én mégis minden nap találkozok vele.

A nyakkendőben.

A rendben.

A döntéseimben.

A fegyelmezettségemben.

A jelenlétemben.