A két falu és a híd.

A két falu és a híd.

Két magas hegycsúcson, egymással szemben, két apró falu állt. A két hegyet mély, ködös völgy választotta el.

A csúcsokat szinte mindig felhők takarták, így az emberek soha nem látták, mi van a mélyben – és eszükbe sem jutott, hogy talán létezik átjáró.

Ha valaki a másik faluba akart jutni, napokig kellett gyalogolnia a hegyek között, hosszú kerülőúton.

Így volt ez emberemlékezet óta, és senki nem kérdőjelezte meg.

"A hegy túl veszélyes" – mondták az idősek. "Nincs ott semmi" – hitték a fiatalok.

Volt azonban egy öreg remete, aki a falu peremén élt, félúton a két világ között.

Néha elmesélte:

– A két falu között van egy híd. Rövid, biztonságos, és régebb óta áll, mint bármelyikünk emlékezne.

Az emberek kinevették. "Ha lenne híd, látnánk!" – mondták, és visszatértek megszokott útjaikhoz.

Egy nap azonban egy fiatal fiú odament a remetéhez.

– A másik faluban szeretnék körülnézni – mondta. – Talán találok ott egy mátkát. Nem akarok napokig kerülni. Mutasd meg nekem a hidat!

A remete szó nélkül indult. Felhők úsztak körülöttük, a levegő nedves és hűvös volt.

A fiú már azt hitte, hogy a remete csak tréfál vele, amikor a ködből egyszer csak előbukkant egy öreg, mohos kőhíd.

A felhő úgy takarta, mintha a világ el akarta volna rejteni azoktól, akik nem hisznek benne.

A fiú átkelt, és percek alatt a másik faluba ért. Csodálkozva állt meg: a híd mindig is itt volt – csak a felhők, és az emberek hitének korlátai takarták el előle.

És onnantól kezdve, aki hitt a híd létezésében, mindig megtalálta az utat – nemcsak a hegyek között, hanem az életben is.