Karácsony második napja.

"Amikor minden elcsendesedik, a nyugalom marad."

Van egy nap, amiről kevesebbet beszélünk.

Nem készülünk rá.

Nem díszítjük fel.

Nem várjuk ajándékkal.

Ez Karácsony második napja.

Amikor a gyertyák már leégtek, a tányérok el vannak mosva, a mondatok elhangzottak, és senki nem akar már többet hozzátenni.

Ez az a nap, amikor a csend nem hiány.

Hanem maradék béke.

A világ ilyenkor visszavesz a hangjából.

Nem azért, mert elfáradt,

hanem mert nincs mit bizonyítania.

Aki tegnap egyedül volt, ma már nem érzi magát elveszettnek.

Aki együtt volt másokkal, ma végre önmagával lehet.

Ez a nap nem kér számon.

Nem méri, sikerült-e jól az ünnep.

Nem számolja, ki mit kapott, csak megmutatja, mi maradt.

És ha maradt valami, akkor az nem a tárgy, nem az étel, nem a szó.

Hanem a nyugalom.

Az a fajta nyugalom, amely nem harsány, nem boldog akar lenni, csak igaz.

Karácsony második napján a szeretet már nem keres alkalmat.

Egyszerűen jelen van.

Nem kell hozzá fa.

Nem kell hozzá fényfüzér.

Elég egy lassú reggel, egy pohár meleg ital, egy ablak, amin nem kell kinézni.

És ilyenkor az ember megérti: nem az ünnep volt fontos, hanem az, ami utána is velünk marad.

Ha a csend megmaradt, akkor Karácsony nem múlt el.

Csak átalakult.

Ez a nap nem kér semmit.

Csak engedi, hogy legyünk.

És ez így van jól.

Ámen.