Karácsony.

A mérleg nélküli este.

"A jóság nem azt mutatja meg, kik vagyunk — hanem azt, kik lehetnénk."

Aznap este mindenki ugyanarra panaszkodott.

Kevés az idő.

Sok a gond.

Fárasztó volt az év.

A boltban türelmetlenek voltak az emberek.

Az úton mindenki sietett.

Otthon mindenki valami mást várt volna a másiktól.

És mégis: karácsony volt.

Egy férfi a pénztárnál vette észre, hogy az előtte álló nő nem találja a pénztárcáját.

Kipirult arccal kért elnézést.

A sor sóhajtott.

A férfi nem szólt semmit.

Elővette a bankkártyáját, és kifizette a csomagot.

Nem hősiességből.

Nem feltűnésből.

Csak mert ott volt.

Hazafelé azon gondolkodott, vajon jól tette-e.

Nem lett tőle jobb ember.

Nem lett tőle több.

Csak nem lett kevesebb.

Egy másik házban egy asszony épp azon vívódott, hogy felhívja-e azt, akivel régen összeveszett.

Igaza volt.

Ezt tudta.

De a karácsony nem kérdezte meg, kinek van igaza.

Felvette a telefont.

Nem bocsánatkérés volt.

Nem magyarázat.

Csak egy mondat:

– Gondoltam rád.

Letette.

Nem tudta, mi lesz belőle.

De a szíve könnyebb lett.

Egy harmadik lakásban egy fiatalember ült egyedül.

Nem volt rossz ember.

Csak sokszor választotta a könnyebb utat.

Azt mondta magának: "ilyen a világ".

Aznap este mégis lekapcsolta a tévét, és csendben maradt.

Nem döntött meg semmit.

Nem ígért változást.

Csak hagyta, hogy először ő figyeljen magára.

És talán ez volt a közös mindegyikükben: nem mérlegeltek.

Nem számoltak.

Nem kérdezték, megéri-e.

Mert a jóság nem döntés kérdése.

Hanem állapot.

Aki jó, az nem azért jó, mert tökéletes.

Hanem mert nem zárja be a szívét, amikor lenne rá oka.

Aki önzetlen, az nem mindent ad oda.

Csak azt, amire éppen szükség van.

A belső egyensúly pedig nem abból születik, hogy minden rendben van, hanem abból, hogy az ember tudja: akkor is rendben maradhat, amikor nem az.

Karácsony este nem lett jobb a világ.

Nem oldódtak meg a problémák.

Nem szűntek meg a különbségek.

De valahol, valakiben, egy kicsit csendesebb lett a belső zaj.

És lehet, hogy ez az egész ünnep csak ennyi: egy lehetőség.

Nem kötelező.

Nem hangos.

Nem látványos.

Csak ott van, és megkérdezi halkan:

"Ha most ilyen lennél — milyen ember lennél holnap?"

A választ nem kell kimondani.

Elég, ha egyszer… az ember megpróbál úgy élni, mintha már tudná.

Nem kell holnaptól más emberré válni.

Nem kell nagy döntéseket hozni.

Nem kell mindent újrakezdeni.

Elég, ha egyszer-egyszer megállunk, és nem a könnyebb utat választjuk, hanem azt, amelyik közelebb visz önmagunkhoz.

A jóság nem elvárás.

Az önzetlenség nem áldozat.

A belső egyensúly nem jutalom.

Mindhárom ott van bennünk — csak néha csend kell hozzá, hogy meghalljuk őket.

Karácsony nem megoldásokat hoz.

Csak lehetőséget.

És hogy mit kezdünk vele… az már nem az ünnep dolga, hanem a miénk.

"Áldott, békés karácsonyt kívánok."

“Ámen”