Ígérgetős, aki mindig 

"intézett mindent"

Volt egyszer egy férfi, akit a faluban csak így ismertek:

Ígérgetős János.

Nem rossz ember volt — egyáltalán nem.

A szíve meleg volt, a szándéka mindig jó… csak hát a szája gyorsabb volt, mint a keze.

Bármi történt, ő volt az első, aki azt mondta:

– Majd én elintézem!

– Megoldom!

– Hozzátok csak ide, mindent rám lehet bízni!

És az emberek — eleinte — hittek is neki.

Mert olyan szépen, olyan meggyőzően mondta, mintha maga a Jóisten súgta volna a válláról.

Csakhogy volt egy apró gond.

János soha nem csinálta meg, amit megígért.

Nem azért, mert lusta lett volna.

Nem azért, mert rosszat akart.

Hanem mert:

• túl sokat vállalt,
• túl keveset gondolt át,
• és túl gyakran hitte, hogy "majd kialakul".

A feladatok pedig ott maradtak félkészen, mint elkapkodott mondatok a levegőben.

Egy nap nagy baj történt

A faluban elromlott a közösségi kút szivattyúja.

Víz nélkül maradtak:

• állatok,
• kertek,
• emberek.

A polgármester mindenkit megkért:

– Segítsünk, amiben tudunk!

És ekkor — nem meglepő módon —

János ugrott először előre.

– Ezt én elintézem! Hívok szerelőt, hozok alkatrészt, megszervezem a munkát!

A falu megnyugodott.

Elvégre János intézi.

Csakhogy eltelt egy nap, kettő, három…

A szerelő sehol.

A víz sehol.

A falusiak idegesek.

János pedig csak ennyit mondott:

– Minden rendben, intézem!

De nem történt semmi.

Aztán megjelent valaki, aki nem beszélt sokat

Egy csendes fiatal férfi, Péter, aki soha semmit nem ígért.

Ha kellett, segített.

Ha nem kellett, csendben maradt.

Most azonban szó nélkül összeszedett:

• szerszámot,
• csövet,
• új tömítést,
• és egy másik szerelőt, aki a szomszéd faluból ugrott át.

A falu nézte, ahogy hárman-négyen dolgoznak.

Nem beszéltek sokat.

Csak tették, amit kell.

Estére a kút működött.

Víz folyt.

A falu megkönnyebbült.

Mindenki megköszönte, mindenki örült — kivéve egyvalakit.

János duzzogni kezdett

– Na de én is csináltam valamit! – mondta sértődötten.

– Én intéztem a szerelőt!

– Én már mindent megbeszéltem!

– Én kezdtem el a megoldást!

– Én már elindítottam a folyamatot!

A falubeliek összenéztek.

Tudták, hogy János jó ember, csak hát… a munka nem ott kezdődik, ahol a szavak, hanem ahol a kezek.

Péter odalépett hozzá, barátságosan, minden gúny nélkül.

– János, te tényleg mindig jóra gondolsz.

De van egy különbség a "megteszem" és a "megtettem" között.

A falu nem azt jegyzi meg, amit mondunk — hanem azt, ami megtörténik.

János hallgatott.

Először duzzogott, aztán elszégyellte magát.

Nem Péter miatt.

Nem a falubeliek miatt.

Hanem mert rájött: ő maga sem tisztelte már a saját ígéreteit.

Másnap reggel valami megváltozott

János hajnalban kiment a kúthoz.

Megnézte a csöveket.

A karbantartást.

A csavarokat.

A szivattyút.

Aztán hazament, és azt mondta magának:

– Ma nem ígérek semmit.

Ma csinálok valamit.

És onnantól kezdve csendesebb lett.

• Kevesebbet mondott.
• Többet tett.
• És amikor valamire igent mondott,
  abban már biztosak lehettek a falusiak.

Idővel új neve lett:

"Tett János."

Tanulság

Vannak emberek, akik a szavaikkal akarnak segíteni.

És vannak, akik a kezükkel.

A világ nem azt jegyzi meg, ki ígért sokat, hanem azt, ki tette meg azt a keveset, ami igazán számít.

Mert az ígéret még nem fény.

Csak szikra.

A tettek gyújtják meg a lángot.