A Híd és az Átkelő.

Volt egyszer egy ember, aki a folyóparton élt. A folyón átívelt egy erős híd, de annak használatáért fizetni kellett. Az embernek azonban volt kulcsa a hídhoz, mert régen maga is sokat dolgozott rajta. Egy nap a régi barátja kért tőle szívességet: a barátjának, aki a túlpartra akart jutni, segítene-e átmenni. Az ember gondolkodás nélkül igent mondott, és a híd kulcsát ingyen odadta a barátja barátjának – pedig másoknak mindig pénzbe került az átkelés. Az átkelő boldog volt, hiszen olcsón és gyorsan juthatott a túlpartra. De a túlparton baj támadt: a kapu szorult, a kövek csúsztak, és a folyó megáradt. Az átkelő nem szólt annak, aki segített neki, hanem másoknak panaszkodott, hogy milyen nehéz most a helyzete. Egy nap az ember régi barátja jött hozzá, és számonkérte:
– Miért nem segítesz rendesen? Miért áll a másik a túlparton ilyen nehéz helyzetben?

Az ember csendben felelt:
– Ingyen adtam oda a kulcsot egy fizetős hídhoz, mert a barátod a barátod nekem is. De a víz áradását én nem tudom megállítani. És sosem ígértem, hogy a túlparton minden könnyű lesz. Ingyen segítettem, mert barát vagy – de ha a barátság csak addig tart, amíg sima az út, akkor az nem is barátság.

És elgondolkodott: a segítség olyan, mint a híd. Ha jó szívvel nyitod meg, az ajándék. De ha valaki úgy használja, hogy közben téged hibáztat a viharért, akkor legközelebb talán maga keresi meg az átkelőt.