A határ a segítségben.

"A segítség addig tiszta, amíg nem veszi el a másik felelősségét."

Egy asszony ült a padon a bolt előtt.

A kezében egy boríték volt, benne papírok.

A tekintete nem volt dühös. Inkább fáradt.

Egy férfi megállt mellette.

– Hogy áll? – kérdezte csendesen.

– Folyamatban van – felelte az asszony. – Mondták, hogy majd intézik.

A férfi bólintott.

Nem kezdett el szónokolni.

Nem szidta a rendszert.

Nem ígért csodát.

Csak ennyit mondott:

– Ha magának nem fontos, nekem se legyen az.

De egyet kérek.

Ne írjon alá olyat, amit nem olvasott el.

Az asszony felnézett.

Ez nem fenyegetés volt.

Nem kioktatás.

Hanem határ.

Sokan azt hiszik, a segítség azt jelenti, hogy mindent megoldunk a másik helyett.

Pedig a segítség gyakran csak annyi, hogy nem hagyjuk, hogy a másik lemondjon magáról.

A férfi továbbindult.

Nem nézett vissza.

Mert tudta: a segítség addig tiszta, amíg nem veszi el a másik felelősségét.

És a határ nem ridegség.

Hanem rend.

Kőbe véshető mondat

"Segíteni lehet — de élni mindenki csak maga helyett tud."

A segítség nem kapaszkodó,

hanem emlékeztető: állj a saját lábadra.

Nem az a legerősebb, aki mindent megold más helyett.

Hanem aki emlékeztet: állj fel, olvasd el, értsd meg — és döntsd el magad.

A határ nem távolság. A határ rend.