Egy pad története.

"A jóság nem kérdezi, ki érkezik – csak felkészíti a helyet."

Egy téli reggelen egy idős bácsi minden nap ugyanabban az időben sétált végig a parkon. Nem sietett. Mindig megállt ugyanannál a padnál, letörölte róla a havat a kesztyűjével, és leült pár percre. Senki nem ült ott rajta rajta kívül. Soha.

Egy napon egy kisfiú figyelte őt. Kíváncsi lett, miért törli le mindig azt a padot, ha senki sem ül oda rajta. Leszaladt hozzá, és megkérdezte:

– Bácsi, miért tisztítja le minden reggel a padot, ha úgysem ül rá senki?

A bácsi mosolygott.

– Mert lehet, hogy ma valakinek szüksége lesz rá.

– És ha nem jön senki?

– Akkor legalább a pad tudja, hogy számít.

A kisfiú nem értette egészen, de másnap ő is vitt egy rongyot. Együtt törölték le a havat. A harmadik napon egy fáradt asszony ült le rá, kezében szatyrokkal, remegő lábbal. Leült, felsóhajtott, és azt mondta:

– Jó, hogy tiszta… ma nagyon elfáradtam.

A bácsi nem szólt semmit. A kisfiú sem. Csak mosolyogtak.

És attól a naptól a pad soha nem maradt hó alatt. Mert a jóság nem kérdezi, hogy ki jön majd – csak készen áll.