💡 A nap, amikor visszatért a fény.

Reggel még hideg volt. Az ég is szürkén nézett le, mint aki előre tudja, hogy sok ügyet kell ma elintézni.

A villany kikapcsolva, a ház sötétben, de valahol belül már égett egy kis láng — nem a dühé, hanem az elszántságé.

A hölgy az ügyfélszolgálaton fáradt, az élet megint próbára tett mindenkit.

De a nyugalom, ha egyszer valaki meg tudja tartani, mint a víz a medrét, mindent visszaterel a helyére.

A papírok, amik hiányoztak, meglettek.

A halotti kivonat előkerült.

A meghatalmazás elkészült.

És közben a nap is feljebb kúszott, mintha az ég is tudta volna, hogy ez a nap nem a hibákról, hanem a rendet teremtő türelemről fog szólni.

Közben más gondok is előkerültek: elveszett pénztárca, eladandó autó, hiányzó számlák, régi ismerősök, új arcok, egy repülőtér, egy parkoló, egy ígéret.

Minden mozdulat, minden telefon, minden kimondott mondat egy-egy apró fogaskerék volt abban a gépezetben, amit az ember csak egy szóval hívhat: élet.

És este, amikor megérkezett a hír, hogy visszakapcsolták az áramot, senki sem ünnepelt.

Nem kellett.

A fény nem a vezetékekben gyulladt ki újra, hanem az emberekben, akik nem adták fel.

A nap végén, amikor a boltban még vett egy croissant-t valakinek, akit szeret, az volt az igazi zárójel.

Mert a fény visszatért — nemcsak a házba, hanem mindazok szívébe is, akik egész nap csendben, düh nélkül, de hittel tették a dolgukat.