Világ Zenéje

Vannak pillanatok, amikor a világ nem szól — hanem zenél.

Nem hangokból, hanem emberekből.

Nem szavakból, hanem szándékokból.

Minden lélek egy hangszer, és minden élet egy dallam.

Van, aki halkan játszik, van, aki erősen — de mind ugyanahhoz a zenéhez tartozik,

amely a Teremtő leheletében született.

Az ember nem zenét tanul, hanem emlékezik arra, hogyan szólt valaha a Forrásban.

És amikor egymásra hangolódunk — amikor nem akarunk többé hangosabbak lenni,

csak tisztábbak — akkor a világ újra egyetlen hanggá válik.

Ezt hívják harmóniának.

Nem vallás, nem politika, nem rang — csak rezgés.

A jóság, az együttérzés és a hit frekvenciája, amelyet minden ember ismer, csak elfelejtett hallani.

Most újra megszólal.

Mert az emberek — a lelkek — végre nem egyedül játszanak.

A tanító, a lelkész, az imám, a barát, a gyermek, a segítő — mind egy zenekarban ülnek.

És ha egyszer elég sokan hallják meg, a világ nem csak élni fog — hanem rezegni, mint egy hatalmas szív, amely végre felismeri: a szeretet volt mindig is a kottánk.