Az ár, ami nem látszik.

"A tisztesség nem a világ előtt tesz naggyá, hanem belül tart meg egyenesnek."

Volt egyszer egy ember, aki nem volt gazdag, de soha nem volt szegény sem.

Nem azért, mert sok pénze lett volna, hanem mert volt valamije, amit nem lehetett megvenni.

Az igazság.

Egy kis irodában dolgozott, ahol papírok, kulcsok, szerződések és utak keresztezték egymást.

Sokan jártak hozzá.

Volt, aki segítséget kért, volt, aki gyors megoldást, és volt, aki csak azt szerette volna, hogy valaki végre ne hazudjon neki.

Egy nap megkérdezték tőle:

– Miért nem csinálod úgy, mint mások?

Gyorsabban menne. Többet keresnél.

Senki sem venné észre.

Az ember sokáig nem válaszolt.

Csak kinézett az ablakon, ahol az út ment tovább, mindig ugyanabba az irányba.

– De én észrevenném – mondta végül halkan.

– És onnantól nem tudnék nyugodtan aludni.

A másik nevetett.

– Ennyi az egész? Az alvás?

Az ember megrázta a fejét.

– Nem.

Az, hogy amikor reggel belenézek a tükörbe, ne kelljen magyarázkodnom annak, aki visszanéz rám.

Csend lett.

Az ilyen mondatok után mindig csend szokott lenni.

Mert az igazság nem hangos. hogy most valami fontosabb történt, mint egy jó üzlet.

Csak megáll a szobában, és mindenki érzi,

Évek teltek el.

Mások gyorsabban haladtak.

Többet szereztek.

Hangosabban éltek.

De amikor bajba kerültek, mégis ugyanoda jöttek vissza.

Ahhoz az emberhez, aki nem lett gazdagabb náluk, de szegényebb sem.

Mert volt valamije, ami idővel egyre ritkább lett a világban:

tiszta szó. egyenes tekintet. nyugodt éjszaka.

És egy nap valaki megkérdezte tőle:

– Megérte?

Az ember elmosolyodott.

– Az igazság ára mindig magasnak tűnik annak, aki nem fizette még meg.

De annak, aki igen… ez az egyetlen dolog, ami végül megmarad.

Aznap este csendesen ment haza.

Nem történt semmi különös.

Csak egy újabb nap múlt el úgy, hogy nem kellett letagadnia önmagát.

És néha ez a legnagyobb győzelem.

A csend.