Az úriember méltósággal áll, a fiatalabb férfi mögötte csendben figyel. A jelenet a jóság és a bizonytalanság határát ábrázolja, ahol a segítő szándék találkozik a tisztelettel. A fény aranyló, a pillanat emberi, törékeny és igaz.

"A valódi jóság mindig döntés előtt áll.

Mert nem csak adni kell tudni, hanem látni azt is, mikor nem szabad elvenni a másik méltóságát."

Az apró ima.

Reggel volt. A város még félig aludt, az utcák csendesek voltak, csak a pékségből szivárgott a friss kenyér illata.

A KFC-ben pár ember reggelizett.

Martin és Heni nevetgéltek az asztalnál, és a fény puhán szűrődött be az üvegajtón.

A sorban előtted egy elegáns, idős férfi állt.

Nem kért sokat, csak annyit, amennyi belefért abba, ami nála volt:

Négyezeregyszáz forint.

A pénztáros segítőkészen mondta, mit tud venni ennyiért, és mikor a visszajáróból hiányzott egy száz forint, te zsebedbe nyúltál, elővettél egy aprót.

Egy apró imát.

Nem szóltál, csak nyújtottad, de a férfi végül talált még egy százast.

Nem kért, nem fogadott el semmit — és te nem is erőltetted.

Mert tudtad, a jóság néha több, ha nem akar bizonyítani.

Mikor leült mellétek a feleségével, és halkan mondta:

– Csak ennyit tudtam venni, valami összeszorult benned.

Nem a pénz miatt.

Hanem mert érezted, hogy valaki méltósággal küzd egy apró hiánnyal, és te ott álltál, tehettél volna valamit, de nem akartad, hogy szégyent érezzen.

A jóság néha csend marad.

Nem mozdulat, hanem rezgés.

És bár nem nyújtottad oda a pénzt, a szíved akkor is kinyílt — és az ilyen pillanatokat az élet mindig megjegyzi.

Azóta az apró pénz a zsebedben maradt.

Nem értéktelen, mert már nem forint, hanem emlék.

Egy apró ima, amit nem mondtál ki, de az ég meghallotta.

Tanulság

Nem minden jóság látható.

Van, amit a csend végez el helyettünk.

A fontos nem az, hogy adtál-e — hanem hogy érezni tudtál.

Mert az ember nem attól lesz jó, hogy cselekszik, hanem attól, hogy nem tud közömbös maradni.