Az alkar szorítása.

Volt egyszer egy római katona, aki sok csatát látott már. Amikor új társ érkezett a légióba, nem szavakkal kérdezte meg, hogy bízhat-e benne. Nem kérdezte: "Erős vagy?", "Hűséges vagy?" vagy "Megbízható vagy?". Csak kinyújtotta a karját, és alkarját a másikéhoz szorította.
Ebben a mozdulatban minden benne volt:
– Nem rejtek fegyvert, nem támadlak hátba.
– Veled együtt harcolok, melletted állok.
– Én a saját életemet is kockáztatom, hogy a tiéd hosszabb és eredményesebb legyen.
A régi rómaiak nemcsak köszöntek így. Ez egy ígéret volt: *"A sorsunk összefonódik, és amit együtt építünk, az túlél minket."*
Ma már kevesen szorítanak alkarba, és más a világ is. De a lényeg nem változott. Amikor azt mondod valakinek: "Hosszú és eredményes életet!", valójában azt kívánod neki, hogy legyen biztonságban, legyen helye a világban, és találja meg a saját útját.
És ha ehhez néha elég egy kézfogás, egy mosoly vagy egy csendes jelenlét a padon, akkor az a mozdulat – akárcsak a római alkarfogás – örökké él.