A túl nagy kabát.

"A jelkép nem emeli fel az embert — csak megmutatja, mekkora valójában."

Vannak emberek, akik nem kivárják a súlyt, hanem magukra kapják.

Túl hamar nyúlnak a nagy nevekhez,
a nagy jelképekhez,
a nagy helyekhez,
mintha attól, hogy odaállnak alájuk, már ők is nagyobbak lennének.

De a jelkép nem emel fel senkit,
csak megmutatja, mekkora valójában.

Aki nincs belül összerakva,
arra a nagy szavak túl bőven lógnak.
Aki nem bírja el a saját emberi igazságát,
arra a történelem díszruhája csak jelmez marad.

Egy ideig ez még működhet.
A tömeg messziről néz.
A fény elkeni a repedéseket.
A hangos mondatok kitöltik a belső hiányt.
És sokan elhiszik, hogy aki nagy jelképek között áll, az maga is naggyá vált.

De a jelmez mindig előbb-utóbb megszólal.

És olyankor nem azt kérdezi:
mit mondtál?
hanem azt:
ki vagy, amikor már nem takar el semmi?

Ott dől el minden.

Mert a valódi ember nem attól nagy, hogy mekkora székbe ül.
Hanem attól, hogy a szék alatt sem lesz kisebb.
A valódi tartást nem a korona, nem a név, nem a hely adja.
Hanem az, hogy valaki belül már akkor is áll, amikor még senki sem nézi.

Aki túl hamar akar jelkép lenni,
az gyakran csak azért siet,
mert fél attól a csöndtől, ahol még önmagával kellene találkoznia.

És a legvégén ez látszik meg a legjobban:
nem a jelkép bizonyul kicsinek,
hanem az ember nőtt hozzá túl hamar.