A törvény és az igazság.

"A törvény határt szab a tetteinknek, de az igazság mutatja meg, merre érdemes menni."

Volt egyszer egy öreg kereskedő, aki nem a pénzt számolta először, hanem az emberek szemét nézte meg.

A városban sokan nem értették őt.

Azt mondták:

– Miért adod olcsóbban, ha többet is kérhetnél?

– Miért segítesz annak, aki nem tud visszaadni?

– Miért nem élsz úgy, ahogy mások?

Az öreg csak mosolygott.

Nem vitatkozott.

Tudta, hogy vannak kérdések, amelyekre nem szóval kell válaszolni, hanem élettel.

Egy napon fiatal tanítvány érkezett hozzá.

Zavartan állt az udvaron, kezében egy papírral, tele számokkal és szabályokkal.

– Mester – kérdezte –, mondd meg, mi a helyes.

A törvény szerint így kellene tennem.

De a szívem szerint máshogy.

Az öreg sokáig hallgatott.

Felvett egy követ a földről, majd a patakba dobta.

A víz köröket rajzolt, egyre táguló hullámokat.

– Látod? – kérdezte halkan. –

A kő a törvény.

Beleesik a vízbe, és nyomot hagy.

De hogy a hullám merre fut tovább, az már a szíven múlik.

A fiú a víztükröt nézte.

Először értette meg, hogy a törvény rendet ad, de az igazság irányt

Évek múltak.

Az öreg kereskedő meghalt.

Nem maradt utána nagy vagyon, sem márványba vésett név.

Csak emberek, akik csendben emlékeztek rá, mert egyszer igazságosan bánt velük akkor is, amikor nem volt kötelező.

És a város lassan megértette:

Nem az számít, mit enged meg a törvény, hanem hogy közben milyen emberré válunk.

A Csend.