A tölgyek közt született igazság.

"A nemesség nem rang, hanem döntés — akkor is, amikor senki nem jutalmazza."

Réges-régen, amikor az erdők még nem térképen, hanem emlékezetben éltek, volt egy vidék, ahol az emberek lehajtott fejjel jártak.

Nem azért, mert bűnösök voltak, hanem mert megszokták, hogy mindig lefelé kell nézniük.

Az adók súlyosak voltak, a törvények idegenek, a hatalom messziről jött, és soha nem kérdezett.

A nép dolgozott, fizetett, tűrt.

És akkor megjelent egy ember az erdőben.

Nem koronával.

Nem címmel.

Csak egyenes háttal.

Nem hirdette magát megmentőnek.

Nem ígért forradalmat.

Csak azt tette, amit helyesnek érzett.

Amikor a földesúr elvette az özvegy kenyerét, visszavitte.

Amikor a katonák elhurcoltak egy fiút, utána ment.

Amikor az emberek féltek, ő nem beszélt — csak ott volt.

Nem mindenkit mentett meg.

Nem győzött mindig.

De soha nem alkudott meg azzal, amit igaznak tudott.

És lassan az emberek felemelték a fejüket.

Nem miatta.

Hanem mert rájöttek: lehetne másképp is élni.

A hatalom végül győzött.

Az erdőt kivágták.

Az embert eltüntették.

De a történet megmaradt.

Mert nem a győzelem volt a lényege, hanem az, hogy valaki nem felejtette el, mi az emberség.

Az erdők eltűnhetnek, de az emlékezet nem vész el.

Aki egyszer felegyenesedett, az többé nem tanul meg lehajtott fejjel élni.