🌌 Az élet rezgése – A csend hullámai.

Volt egyszer egy férfi, aki szeretett hallgatni.

Nem azért, mert nem volt mit mondania, hanem mert tudta: a csend gyakran többet mond, mint a szó.

Minden nap sétált a tóparton, ahol a víz tükre finoman rezdült a szélben.

Ha egy kő hullott bele, körök indultak el, és ő mindig figyelte, hogyan tűnnek el lassan a fodrok, mégis tovább rezegnek a víz mélyén.

Egy napon egy kisfiú jött oda hozzá.

– Mit nézel ennyire, bácsi? – kérdezte.

A férfi elmosolyodott.

– Azt, ami látszik, és azt is, ami nem.

– De hisz a körök eltűnnek! – tiltakozott a gyerek.

– Csak a szemed elől. A víz emlékszik rájuk.

A fiú elgondolkodott, és egy követ dobott a vízbe.

A fodrok újra szétfutottak, majd elhaltak.

– Látod? Már nincs ott semmi.

– De van, fiam. – mondta a férfi halkan. –

A rezgés elindult, és most te is a része lettél.

– Én? Hogyan? – kérdezte a fiú.

– Mert te dobtad a követ.

És amikor valami mozdul, a világ már nem ugyanaz.

A víz tud rólad, a szél is, és most már a csend is.

A fiú nem szólt semmit.

Hazament, de másnap visszajött.

Ezúttal nem követ dobott, hanem csak lehunyta a szemét, és hallgatta a vizet.

A szíve ritmusát a hullámokhoz igazította.

És abban a pillanatban megértette: a csend nem üres — hanem tele van élet hangjával.

Évek múltán, amikor a férfi már nem járt többé a tóhoz,

a fiú — aki addigra felnőtté lett — minden nap lement oda, és ült a parton.

Nem beszélt senkivel, csak hallgatott.

És a víz tükrén, ha figyelmesen nézte, néha mintha egy ismerős árnyat látott volna.

Nem tudta, képzeli-e, de érezte: a csend most is ugyanúgy rezeg, mint akkor.

És a rezgésben ott van mindaz, amit valaha kimondtak, és mindaz, amit soha nem kellett kimondani.

🌙 Tanulság

A szó csak pillanat, a rezgés örök.

Minden gondolat, minden mosoly, minden halk figyelem tovább él valahol a világ szövetében.

És ha csendben vagy, meghallhatod, ahogy az élet válaszol.