A tábla és a valóság.

"A kapura bármit fel lehet írni.

A föld azonban mindig elmondja az igazságot.

Az állatok nem olvassák a szlogeneket — ők a valóságot élik."

Egy tavaszi napon két ember kirándulni indult Pomáz felé.

Nem siettek. Nem volt nagy tervük. Csak egy csendes napot szerettek volna.

Az út végén egy farm állt.

A kapun egy szépen festett tábla függött:

"Bio Farm."

A szó tisztán hangzott.

Olyan szó volt, amelyben benne van a természet, a gondoskodás, a rend.

Bementek.

A kertben emberek ebédeltek, a boltban sajtok és húsok sorakoztak, a pulton kézzel írt címkék.

Minden rendezettnek tűnt.

Aztán tovább sétáltak.

Megnézték a kecskéket.

A bárányokat.

Végül a tehenekhez értek.

A tehenek csendben álltak.

Nem volt vályú.

Nem volt etető.

A takarmány a földre volt szórva, és az állatok a saját mocskuk között próbálták felnyalni.

Az egyik ember sokáig nézte őket.

Nem szólt.

A másik halkan kérdezte:

– Ez lenne a bio?

Nem volt harag a hangjában.

Csak csalódás.

Mert néha nem az fáj, amit látunk, hanem az, amikor a szó és a valóság nem találkozik.

Egy ideig még álltak ott.

A tehenek nem tudták, hogy mi van a kapura írva.

Nem tudták, mennyibe kerül az étel a boltban.

Ők csak azt tudták, milyen a föld, amin állnak.

Végül a két ember elindult vissza az autó felé.

Az egyikük azt mondta:

– Ide többet nem jövünk.

A másik bólintott.

Nem volt benne harag.

Csak egy csendes döntés.

Mert néha az ember nem tud megváltoztatni egy helyet.

De eldöntheti, hogy melyik kapun lép be újra, és melyiken nem.

És miközben elhajtottak a farm mellett, a tábla még mindig ott állt a kapun:

Bio Farm.

De most már tudták, hogy a szavak néha könnyebbek, mint az igazság.

És hogy a természet nem a táblákon kezdődik, hanem ott, ahol az élőlényeknek is jó élni.