A szavak ára.

Vannak emberek, akik mindig ígérnek. Ígéretekkel kelnek, ígéretekkel fekszenek. "Majd intézem", "van egy ötletem", "ebből nagy haszon lehet", "neked is jó lesz" – mondják, és közben egyre nő körülöttük a csend. Mert aki figyel, az tudja: ezek a szavak üresek. Csalódásokat hordoznak, nem tetteket.Én is így jártam. Azt hittem, ha csendben maradok, majd megértik. De csak még többet követeltek. Látták a némaságomat, és azt gondolták, biztos van miért. Mert akinek van, attól lehet még kérni. Hiszen nem tiltakozik. Nem mond nemet.És egyszer csak rádöbbentem: kihasználnak. De furcsa módon ez sem változtatott meg. Mert még mindig segítek. Mert tudom: ígérni még a legszegényebb ember is tud – csak nekem ne! Én nem ígérek, én teszem, amit tudok. Csendben, kérésre. Nem magyarázkodom. Nem fényezem magam.Mert ami nálam zöld, az zöld. Ami fekete, az fekete. Nem játszom a színekkel. Nem alakítom a valóságot. Csak vagyok, ahogy vagyok. És akinek ez kevés, az talán nem engem keres, hanem egy újabb ígéretet.