A nem-tudás tudása

Van egy pont, ahol a keresés elcsendesül.

Nem azért, mert minden kérdésre választ kaptunk, hanem mert már nem keressük őket ugyanúgy.

Az ember sokáig azt hiszi, hogy a tudás hatalom.

Hogy minél többet lát, hall, ért, annál közelebb kerül az igazsághoz.

De amikor már elég messzire jut, rájön, hogy a világ nem azért végtelen, mert nem ismeri, hanem mert nem lehet bezárni a megértésbe.

A tudás csak addig nő, amíg a lélek elbírja.

Aztán egyszer csak kifeszül a húr, és megszólal valami, amit addig a zaj eltakart: a csend, ami mögötte volt mindig.

Ott kezdődik a valódi értelem.

Amikor már nem akarjuk megnevezni a dolgokat, csak hagyjuk, hogy létezzenek.

Mint ahogy a nap sem tudja, hogy fény, és a víz sem tudja, hogy tükröz.

Aki eljut idáig,

az nem elveszítette a tudását — csak már nem kell neki, hogy legyen igaza.

A megértés végül nem azt adja, hogy tudjuk, mi miért van,

hanem azt a békét, hogy nem kell mindent tudnunk.

Mert a nem-tudás is része a rendnek.

A bölcs ember nem a szavakban találja meg a választ,

hanem abban a pillanatban, amikor már nincs kérdése.

Ott, ahol a tudás elhallgat, a lélek végre hallani kezd.