A negyedik gyertya fénye.

"A fény akkor is érted ég, amikor senki sem ül melletted."

Advent utolsó vasárnapján a város halkabb, mint máskor.

Az ablakokban fények égnek, de vannak szobák, ahol csak egyetlen lámpa világít.

És vannak szívek, ahol ma senki sem kopogtat.

Egy idős asszony minden évben ugyanabban az időben gyújtja meg a negyedik gyertyát.

Nem vár vendéget.

Nem terít asztalt.

Csak leül, és figyeli a lángot.

Régen azt hitte, a gyertya az ünnep miatt ég.

Ma már tudja: a gyertya miatta ég.

Mert a fény nem annak szól, akinek sok mindene van, hanem annak, aki még maradt.

A láng nem kérdez, nem faggat, nem sajnál.

Csak azt mondja csendben:

"Itt vagy. És ez elég."

Egy másik lakásban egy férfi ugyanebben a pillanatban elteszi a telefonját.

Egész nap várt egy üzenetre.

Nem jött.

De mielőtt lehajtja a fejét, eszébe jut: talán ma ő lehet az üzenet.

Felír egy mondatot egy papírra, és bedobja a szomszéd postaládájába:

"Ha ma nehéz, nem baj. Nem vagy egyedül."

Nem tudja, ki olvassa majd.

De a fény nem kér bizonyítékot.

Csak mozdulatot.

Advent utolsó vasárnapján nem a tökéletes ünnep számít.

Hanem az, hogy valaki gondol valakire.

Hogy egy gyertya ég valakiért.

Hogy egy mondat átsétál a falakon.

És talán ma te is ezt érzed: hogy csend van körülötted, de nem üresség.

Mert ahol a fény megszületik, ott már remény van.

És ahol remény van, ott a magány sem marad egyedül.

Ha ma egyedül vagy, tudd ezt:

valahol most is ég egy gyertya — érted.