A Mikulás, akit senki sem hívott.

Volt egyszer egy férfi, aki éppen átlépte az ötvenet.

Nem volt magányos — de nem is volt igazán társasági ember.

Dolgozott, segített, tette a dolgát.

Mindenki ismerte, de kevesen láttak bele igazán.

Ahogy múltak az évek, észrevette, hogy a december már nem azt jelenti, amit régen:

• nem várt csodát,
• nem tett ki csizmát,
• nem nézte az eget, hátha jön a Mikulás szánnal,
• és már nem kelt benne az a bizsergető érzés sem,
  amit gyerekként annyira szeretett.

Egy téli éjszakán, december ötödikén, amikor már minden elcsendesedett, a férfi egyedül ült a konyhában.

A világ sötét volt, a hó pedig lassan, hangtalanul hullott az utcán.

Körülötte semmi különös — és mégis valami hiányzott.

Nem csoki, nem ajándék.

Hanem az az érzés, hogy valaki gondol rá akkor is, amikor ő már nem kér semmit.

Ekkor történt valami egészen apró

Nem kopogás.

Nem csilingelés.

Nem fény.

Csak egy nagyon halk zörej a postaládában.

Olyan pici, hogy szinte nem is lehetett hallani.

De ő mégis felfigyelt rá.

Kiment a folyosóra.

A lépcsőház hideg volt, az ablakok bepárásodtak.

A postaládájában pedig egyetlen fehér boríték hevert.

Nem volt rajta név.

Csak ennyi:

"Annak, aki ma este azt hiszi, hogy nem számít."

A férfi szíve egy pillanatra megállt.

Kinyitotta a borítékot.

Benne egy kis papírdarab volt, gyöngybetűkkel írva:

"A Mikulás felnőtteknek is jár.

Csak ők már elfelejtik, hogy kérhetik.

Köszönöm, hogy annyiszor voltál jó akkor is, amikor senki sem tapsolt érte."

Nem volt aláírva.

Nem volt mellette ajándék.

Csak ez az egy mondat.

És ahogy ott állt a hideg lépcsőházban, a férfi észrevette, hogy könny fut végig az arcán.

Nem szomorúság volt.

Nem fájdalom.

Hanem valami egészen más: az érzés, hogy valaki látja.

Valaki észrevette a jóságát akkor is, amikor ő már nem is számolta.

A csend válasza

A férfi visszament a konyhába.

Leült.

És nézte a papírt.

Nem is az érdekelte, ki tette oda.

Nem is az, honnan jött.

Hanem az, hogy valaki tudta:

"Te akkor is jó vagy, amikor már nem hiszel a Mikulásban."

És azon az éjjelen, miközben a hó tovább hullott, a férfi először érezte nagyon hosszú idő után:

Nem azért jó, mert valaki nézi.

Nem azért jó, mert jutalmat kap.

Azért jó, mert ilyen a szíve.

És ez már soha nem fog megváltozni.

Tanulság

A Mikulás nem szánnal érkezik, nem csizmába rak csokit, és nem csak gyerekekhez jön.

A Mikulás valójában egy emlékeztető:

Hogy amit jónak hittél, az számít.

És amit adtál, az valahol, valakiben már fény lett.

Akkor is, ha te nem láttad.

Akkor is, ha már nem hiszel a mesékben.

Mert a jóság nem attól igaz, hogy látják — hanem attól, hogy benned él.

És ezt még a Mikulás is tudja.