
A mérleg nyelve.
A mérleg nyelve.
Egy kisváros szélén élt egy öreg molnár.
Nem volt gazdag, nem volt híres, de volt egy régi malma és egy nagy, rézből készült mérlege.
Az emberek messziről is hozzá hordták a gabonát őrölni.
Nem azért, mert a lisztje jobb lett volna, mint másé.
Hanem mert azt mondták:
– Az öreg molnárnál igaz a mérleg.
Egy napon azonban új kereskedő érkezett a városba.
Nagy raktárt épített, új malmot hozott, és olcsóbban dolgozott.
Az emberek hamar át is mentek hozzá.
– Minek fizessünk többet az öregnél? – mondták. – A liszt liszt.
Az öreg molnár csak bólintott, és tovább forgatta a malomkövet.
Teltek a hónapok.
A kereskedő gazdagodott, a molnárnál pedig egyre ritkábban állt meg a szekér.
Egy este azonban egy paraszt berontott a városházára.
– Csalás! – kiáltotta. – A liszt kevesebb, mint amennyi a zsákban volt!
Másnap egy másik ember is jött.
Aztán még egy.
A város bírája végül elrendelte, hogy mindkét malom mérlegét ellenőrizzék.
Először az új kereskedőhöz mentek.
A mérleg fényes volt, új, pontosnak látszott.
De amikor a súlyokat rátették, kiderült:
mindig egy kicsit kevesebbet mutatott.
Nem sokkal.
Csak egy marékkal minden zsáknál.
A kereskedő tiltakozott:
– Uraim! Ez csak apróság!
A bíró azonban így felelt:
– Az igazság mindig apróságokból kezd el eltűnni.
Ezután az öreg molnár malmába mentek.
A mérleg régi volt, kopott, az egyik serpenyő még kissé ferdén is állt.
A bíró rátette a súlyokat.
A mérleg nyelve lassan megmozdult…
majd pontosan középre állt.
A bíró felnézett az öregre.
– Honnan tudta, hogy pontos maradt?
Az öreg molnár vállat vont.
– Nem tudtam.
– Akkor miért nem állította át soha?
Az öreg elmosolyodott.
– Mert a mérleggel nem a gabonát mérjük… hanem magunkat.
A bíró elgondolkodott.
Majd kimondta az ítéletet.
A kereskedő malmát bezárták.
Az emberek pedig lassan visszatértek az öreghez.
Valaki egyszer megkérdezte tőle:
– Megérte kivárni?
Az öreg a mérlegre nézett.
És csak ennyit mondott:
"Az igazság olyan, mint a mérleg nyelve.
Sokáig leng, de végül mindig középre talál."
