A lámpás, ami nem aludt ki.

Volt egyszer egy kisváros, ahol esténként minden ház ablakában fény égett.

Nem erős, csak annyi, hogy hazataláljon, aki későn jön.

De a város szélén, egy régi házban, egy lámpás égett másként.

Nem villany, nem gyertya volt az, hanem egy öreg olajlámpa, amit egy idős férfi minden este ugyanabban az időben gyújtott meg.

Az ablakba tette, és odakint a sötét utcán sétálók mindig látták a fényét.

Egy napon a szomszéd gyerek megkérdezte:

– Miért gyújtja meg minden este? Már alig jár erre valaki.

Az öreg mosolygott.

– A fény nem attól fontos, hogy hányan látják, hanem hogy ne legyen sötét ott, ahol lehet világosság.

A gyerek nem értette, de megjegyezte a mondatot.

Az öreg néhány hónappal később elment.

A ház üres maradt, és az ablakban a lámpás sem égett többé.

Eltelt néhány év.

A fiú felnőtt, dolgozni kezdett, és egy este, amikor hazaért, meglátta, hogy az utca végén újra sötét van.

Megállt a régi ház előtt, és valami megmozdult benne.

Bement, megtalálta a poros lámpást, megtisztította, és olajat töltött bele.

Amikor az ablakba tette és meggyújtotta, a láng megremegett, majd nyugodtan égni kezdett.

És valahol mélyen, mintha egy halk hangot hallott volna:

– Látod? Nem az számít, hogy hányan látják, hanem hogy égjen, amíg tud.

Tanulság

A jóság, a figyelem, a fény — sosem hiábavaló.

Nem kell, hogy mindenki észrevegye.

Elég, ha valaki egyszer meglátja, és továbbviszi.