Csend Mesterei

III. A lámpagyújtó

“A fény ritkán magától gyullad meg — valaki mindig meggyújtja előtte.“

Amikor a város lassan sötétbe borult, egy ember elindult az utcán.

Nem sietett.

A kezében hosszú bot volt, a végén kis láng.

Az emberek már hazafelé tartottak.

Az ablakokban fények gyúltak, a boltok bezártak.

De az utcák még sötétek voltak.

A férfi megállt az első lámpánál.

Felemelte a botot.

A láng hozzáért az üveghez — és a lámpa felragyogott.

Aztán ment tovább.

Lámpáról lámpára.

Utcáról utcára.

Senki sem tapsolt.

Senki sem kérdezte meg a nevét.

De amikor az emberek késő este hazafelé sétáltak, már világos utcákon mentek.

És talán nem is gondoltak arra, hogy valaki végigjárta előttük az utat.

Egy ember, aki csak annyit tett: Meggyújtotta a fényt ott, ahol sötét volt.

A világ tele van lámpákkal.

De a fényt nem a lámpák adják.

Hanem azok az emberek, akik időről időre végigmennek az utcán, és csendben meggyújtják őket.