Kőbe véshető mondat.

"A hit nem kér pénzt, mert nem ígér hatalmat – csak jelen van, és megtart."

A pad, ahol nem kértek semmit

Az öreg templompad nyikorgott, amikor az asszony leült.

Nem volt nála pénz.

Nem is hozott semmit magával, csak a szívét.

Nem szólt senki hozzá.

Nem kérdezték, mit adott eddig, és mit fog adni ezután.

A fény bejött az ablakon.

Nem sietett.

Nem válogatott.

Az asszony eszébe jutottak a hangos ígéretek:

a felemelkedés,

a kiválasztottság,

a "most vagy soha".

És ott, azon a régi padon értette meg, hogy ahol siettetnek, ott nem várnak rád.

Ahol árat szabnak a fénynek,

ott nem világítani akarnak, hanem eladni.

Itt nem volt kedvezmény.

Nem volt következő szint.

Nem volt lista azokról, akik "jobbak".

Csak csend volt.

És egy érzés, amit régen ismert: hogy nem kell többnek lennie annál, aki.

Amikor felállt, nem lett "felemelkedett".

Nem kapott címet.

Nem ígértek neki semmit.

De könnyebb lett a lépte.

Mert rájött: a hit nem vezet sehová — hanem hazatart.

És ami hazavisz, az soha nem kér belépőt.