A két irány között.

"Nem az késik el, aki megáll figyelni, hanem az, aki nem hallja meg, mire hívják."

Egy vándor egy reggelen hosszú útra indult.

Sok helyre kellett eljutnia egyetlen nap alatt, és minden irány fontosnak tűnt.

Az egyik út a kötelesség felé vezetett.

A másik a test csendes figyelme felé.

A vándor megállt egy pillanatra az elágazásnál,

mert tudta:

Néha nem az a legnehezebb döntés, merre menjünk,

hanem az, hogy meghalljuk-e, mire van igazán szükségünk.

Ekkor egy öreg pásztor lépett mellé, mintha mindig is ott állt volna.

– Hova sietsz ennyire? – kérdezte.

– Mindenhová – felelte a vándor.

– De közben attól félek, hogy valahonnan elkések.

Az öreg elmosolyodott.

– Az ember csak onnan késik el igazán,

ahová a lelke hívja, de ő mégis máshová megy.

A vándor sokáig hallgatott.

Aztán nem a leggyorsabb utat választotta, hanem azt, amelyiken békében tudott végigmenni.

És furcsa módon azon a napon mégis mindenhová időben érkezett.

Mert amikor az ember a helyére lép, az idő is mellé áll.

A béke.