A két gyertya.

Volt egyszer egy templom, ahol minden este két gyertyát gyújtottak meg.

Az egyik fényesen, büszkén égett: magas lánggal világította be az egész teret, s mindig arról beszélt, hogy nélküle a templom sötétségbe borulna.

A másik gyertya szerényen pislákolt. Alig volt észrevehető, sokszor még önmaga is szégyellte, hogy a társa mellett milyen halványnak tűnik.

– Mi értelme vagyok én? – sóhajtott gyakran. – Hiszen a nagy gyertya úgyis bevilágít mindent, nélkülem senki sem lenne kevesebb.

Egy este azonban nagy szél kerekedett. A templom ablakai megremegtek, és a büszke gyertya lángját egy hirtelen fuvallat kioltotta. A templom hirtelen sötétségbe borult.

Csak a pislákoló, kicsi gyertya maradt égve. Az emberek, akik ott ültek, köré gyűltek, s bár fénye nem volt olyan erős, mint a másiké, mégis elég volt ahhoz, hogy senki se féljen a sötétben.

Valaki óvatosan meggyújtotta róla a nagy gyertyát is, és újra fény áradt szét a templomban.

A kicsi gyertya ekkor megértette: nem számít, mekkora lánggal égsz – a fényed akkor válik igazán értékessé, amikor másnak adsz belőle.

👉 Tanulság:

Az igazság nem a nagyságban rejlik, hanem abban, hogy a saját fényünket – bármilyen kicsi is – tovább tudjuk adni. Mert néha a legkisebb láng menti meg a világot.