A kávéscsésze emléke.

Egy idős házaspár minden délután leült a verandára.

Mindig két kávéscsésze volt az asztalon – még akkor is, amikor a férfi már egyedül ült ott.

A szomszédok megszokták, hogy csendben integetnek neki, ő pedig mindig visszamosolygott.

Egy nap az egyik fiatal szomszéd odament hozzá, és megkérdezte:

– Miért teszi ki mindig a másik csészét is?

Az öregember elnézett a naplementébe.

– Mert a szeretet nem szűnik meg attól, hogy valaki nincs itt.

Ha nem teszem ki, az azt jelenti, elfelejtettem őt.

De amíg itt a csésze, addig vele beszélgetek.

A fiú azóta minden reggel két csészét tesz ki maga elé — egyet önmagának, egyet annak, akiért hálás lehet az életben.