A kabát zsebében.

Egy férfi minden reggel ugyanott ült a parkban.

Egy padon, a tópart szélén, ahol a fák árnyéka lassan vándorolt a víz tükrén.

Mindig hozott magával valamit — egy csomag kekszet, egy kávét, egy cigarettát.

Nem beszélt senkivel. Csak figyelte a világot.

Egy napon egy kislány közeledett a padhoz.

Egy piros kabát volt rajta, túl nagy neki, és az egyik gomb hiányzott róla.

A férfi észrevette, és mosolyogva megszólította:

– Szép kabát. A gombja meg elbújt, mi?

A kislány vállat vont.

– Leesett. A mamáé volt régen. Azt mondta, amíg hordom, addig olyan, mintha ő is velem lenne.

A férfi elgondolkodott.

Kotorászni kezdett a saját kabátja zsebében, és egy apró, régi gombot vett elő.

Fém volt, karcos, de még fényes.

– Ezt még a feleségem varrta fel nekem. Már nincs rá szükségem.

– Rávarrhatom neked?

A kislány szeme felcsillant.

Leült mellé, és amíg a férfi a zsebéből tűt, cérnát vett elő, ők ketten csendben dolgoztak.

Csak a tű halk surrogása hallatszott, meg a tó madarainak hangja.

Mikor kész lett, a férfi így szólt:

– Na, most már nemcsak a mamád kabátja ez. Egy darab belőlem is benne van.

A kislány elmosolyodott, és megölelte.

Majd elindult haza, a kabátja újra teljes volt.

A férfi zsebében üres lett a hely.

De valahogy aznap melegebbnek érezte a kabátját, mint valaha.

Tanulság:

Nem minden, amit odaadunk, hiányzik utánunk.

A szeretet néha egy gomb formájában tér vissza — pont ott, ahol valaha hiány volt.