The bridge, which was not mandatory.

A híd, ami nem volt kötelező

Volt egyszer egy ember, aki ismerte a folyó túloldalán álló falut. Tudta, hogy oda nehéz eljutni, de van egy híd, amin át lehet menni — igaz, nem ő építette, csak tudta, merre van.

Egy nap megjelent egy ismerős-ismerőse, aki át akart kelni. Az ember megmutatta neki az utat, sőt még a híd kulcsát is kölcsönadta. Nem kért érte pénzt, nem kért cserébe semmit.

Az átkelő azonban a túlparton észrevett pár korhadó deszkát, és elkezdte hibáztatni azt, aki a kulcsot adta. Mintha ő építette volna a hidat, mintha neki kellett volna javítania.

Az ember ekkor csak ennyit mondott:

– Én nem vállaltam, hogy a híd tökéletes lesz. Csak azt, hogy megmutatom, hol kezdődik.

Hogy átmész-e rajta, az a te döntésed.

A kulcsos ember türelmes volt, de tudta: a híd nem áll örökké nyitva. Egy napon a kapu halkan becsukódott. Nem haragból, hanem mert a kulcsos tudta — vannak utak, amelyeken

nem lehet más helyett elindulni.

És aki nem lépett, az a parton maradt. A kulcsos pedig továbbment, hogy másnak mutasson utat 

— mert az idő és a lehetőség egyszerre nem vár senkire.