A hely, amit nem vehetnek el.

"Ami az ember középpontjában áll, azt sem kéz, sem idő nem veheti el."

Egy ember egy este csendben ült az asztalnál.

Nem történt semmi különös — és mégis sok minden történt.

Az ajtó zárva volt.

Az ablakon túl a világ mozgott, ahogy mindig.

Voltak, akik kerestek, voltak, akik kérdeztek, voltak, akik kételkedtek.

Az ember nem válaszolt azonnal.

Nem azért, mert nem tudott volna, hanem mert nem minden kérdés kíván szót.

Van, amit csak az idő válaszol meg.

A kezét az asztalra tette, és érezte a fa nyugalmát.

A fa nem kérdezte, ki érintette meg előtte.

Nem vádolt, nem vizsgált.

Csak megtartotta azt, aki ott volt.

Akkor megértette: A világ sokszor kívül keresi az igazságot, de az ember belül találja meg a helyét.

És ha ez a hely rendben van, akkor nincs mit elvenni.

Mert amit el lehet vinni, az csak tárgy.

Ami marad, az az ember.

És az ember csendben ült tovább.

Nem védekezett.

Nem bizonyított.

Csak jelen volt — és ez elég volt.

Nem minden igazság hangos.

Van, amelyik csak csendben áll — és attól rend marad körülötte.