A különbség.

"Nem az okoskodás választ el minket, hanem az, hogy az egyik beszél a problémáról, a másik pedig megoldja."

Nem vitatkoztunk.

Legalábbis nem úgy, ahogy régen.

János beszélt.

Hosszasan.

Mondatokkal, tervekkel, lehetőségekkel.

Mindig volt egy újabb kör, egy újabb verzió, egy újabb "ha".

Én hallgattam.

Nem azért, mert nem volt véleményem, hanem mert már tudtam:

itt nem az a kérdés, mit mondunk,

hanem az, mit csinálunk meg.

— Okoskodsz — mondta János.

Ránéztem, és nem emeltem fel a hangom.

— Nem — válaszoltam.

— Én megoldok.

Nem ugyanaz.

Ő a problémáról beszél.

Én a megoldásig megyek el.

Ő körbejárja, én végigcsinálom.

Ez nem felsőbbrendűség.

Nem erőfitogtatás.

Csak különbség.

Mondtam neki:

— Te beszélsz róla.

— Én cselekszem.

És ebben a mondatban nem volt vád.

Csak tény.

János hallgatott.

Nem azért, mert megértette.

Hanem mert nem tudott mit hozzátenni.

A történet itt nem ért véget.

Csak megállt.

Mert vannak utak, amelyek nem ott válnak el, ahol összevesznek rajta, hanem ott, ahol az egyik elindul rajta, a másik pedig még mindig magyarázza, merre kellene menni.

Én mentem tovább.

Nem el tőle.

Hanem előre.

Ha János egyszer nem beszélni akar róla, hanem megcsinálni, ott leszek.

Addig pedig tudom a különbséget.

És ez nem vita kérdése hanem irány. és ez elég.