A gyertya az ablakban.

"Nem minden fény azért kell, hogy messzire lássunk — van, amelyik azért, hogy ne adjuk fel a sötétben."

A kis ház a falu szélén állt, ott, ahol este hamarabb lett sötét, mint beljebb a többiek között. Az ablakában minden este égett egy gyertya.

Nem nagy lánggal. Nem ünnepélyesen. Csak csendesen, kitartóan.

A szomszédok megszokták. A gyerekek úgy nőttek fel, hogy nekik ez a ház mindig a kis fénnyel együtt jelentette az estét. Volt, aki azt mondta, szép szokás. Volt, aki azt mondta, fölösleges. Hiszen ma már villany van, kapcsoló, lámpa, minden.

A házban egy idős asszony élt egyedül.

Amikor megkérdezték tőle, miért gyújtja meg minden este ugyanazt a gyertyát, csak ennyit felelt:

– Mert nem minden fény azért kell, hogy lássunk. Van, amelyik azért, hogy tudjuk: nem maradtunk teljesen sötétben.

Az emberek erre többnyire elmosolyodtak, aztán mentek tovább a maguk dolgára.

Egy téli estén azonban nagy vihar kerekedett. Elment az áram az egész faluban. A házak egyszerre sötétedtek el, az utcák eltűntek, az ablakok kihunytak. A szél csapkodta a kapukat, a hó ferdén verte a falakat, és hirtelen mindenki sokkal kisebbnek érezte a saját otthonát.

Csak a falu szélén, annál a kis háznál égett valami tovább.

A gyertya.

Nem világította be az utcát. Nem lett tőle nappal. De akik kinéztek a fekete ablakokon, mind meglátták azt az egy kis pontot.

És furcsa módon elég volt.

Nem azért, mert megoldotta a vihart.

Hanem mert emlékeztette őket: valahol még mindig van fény.

Másnap reggel, amikor helyreállt az áram, többen is átmentek az asszonyhoz. Egyik kenyeret vitt, a másik fát, a harmadik csak egy halk jó szót. Nem beszéltek sokat. Nem kellett.

Mert az éjszaka megtanította nekik, amit nappal hajlamosak voltak elfelejteni:

hogy a csendes dolgok értéke legtöbbször akkor derül ki, amikor minden hangos bizonyosság eltűnik körülöttünk.

És attól a naptól kezdve már senki sem mondta, hogy fölösleges az a kis gyertya az ablakban.

A legnagyobb erő nem mindig a legnagyobb fényben lakik.

Néha egyetlen csendesen őrzött láng is elég ahhoz, hogy mások ne féljenek annyira a sötétben.