A gondoskodás csendje.

“A valódi gondoskodás nem hangos – csak mindig pontosan megérkezik”.

Reggel még alig világosodott, amikor az utcák nedves kövein megcsillant a fény.

Nem volt különös nap.

Nem történt semmi olyan, amit az újságok megírnának.

Csak egy ember indult el bevásárolni az édesanyjának, hogy ne kelljen kimozdulnia a csúszós, hideg időben.

És útközben vett egy telefont is valakinek, aki tegnap még mindent odaadott, amije volt.

Nem szólt róla senkinek.

Nem fényképezte le.

Nem mondta azt sem, hogy "nézzétek, jót tettem".

Egyszerűen csak tudta, mi következik.

A boltban ugyanúgy csörgött a pénztár, az utcán ugyanúgy siettek az emberek, és a világ sem lett hirtelen jobb hely.

De valahol mégis megváltozott valami.

Egy konyhában nyugodtabban főtt a leves.

Egy zsebben ott lapult egy telefon, ami mostantól nem a magányt, hanem a lehetőséget jelentette.

Senki sem tapsolt.

Senki sem mondta, hogy hősies tett volt.

Mert a gondoskodás legtöbbször nem hangos.

Nem kér figyelmet.

Nem akar látszani.

Csak pontos.

Pont oda érkezik, ahol szükség van rá.

És éppen akkor, amikor már majdnem késő lenne.

Az ilyen napok végén nincs ünneplés.

Csak egy halk érzés, hogy valami a helyére került.

És talán ez a legnagyobb rend, amit ember a világban hagyhat maga után. 

A CSEND.