A jóság visszhangja.

Vannak tettek, amelyek után nem marad köszönet, nem jár elismerés, és senki sem tudja, ki volt az, aki segített.

De valahol, mélyen, mégis történik valami:

egy szív megkönnyebbül, egy lélek megnyugszik, és a világ egy pillanatra újra emlékezni kezd arra, milyen is a fény.

A jóság nem kér viszonzást, mert nem üzlet, hanem rezgés.

Az önzetlen tett nem a világnak szól, hanem a Forrásnak.

Minden jó szándékú mozdulat visszhangot kelt, még akkor is, ha az ember nem hallja.

A szeretet nem tűnik el, csak átalakul, és valahol másban újra megszületik.

Aki jót tesz, nem azért teszi, mert mások megérdemlik, hanem mert ő már nem tud másképp lenni.

A jóság nem választás, hanem természetté vált fény.

És amikor valaki ad, valójában nem veszít, hanem emlékeztet.

Mert minden önzetlen tett egy halk üzenet az Univerzumnak:

"Még mindig van bennünk fény."

A világ nem attól gyógyul, hogy tudjuk, ki volt a jó, hanem attól, hogy a jóság tovább rezeg — kézről kézre, pillanatról pillanatra, egyetlen csendes fényben, ami soha nem alszik ki.