🎃 A gyertya a verandán.

(Halloween)

Egy kis faluban minden Halloween estéjén mécsesek égtek a verandákon.

Nem ijesztgetésre — hanem emlékezésre.

A falubeliek nem a szellemeket várták, hanem azokat, akiket már nem láthattak többé.

Egy idős asszony, Magdi néni, minden évben ugyanazt a gyertyát tette ki.

Régi, viaszfoltos mécses volt, amit még a férje készített neki, mielőtt elment volna.

Amikor megkérdezték tőle, miért nem gyújt inkább új gyertyát, mindig csak annyit mondott:

– Az új gyertya is világít, de ez emlékezik is.

Egy évben a szél erősebben fújt a szokásosnál. A gyertya lángja megremegett, és majdnem kialudt.

A szomszéd kisfiú, aki édességet gyűjtött, odaszaladt, és két kezével körbevette a lángot, amíg újra megerősödött.

– Vigyázz, megéget! – szólt rá az asszony.

De a fiú csak mosolygott:

– Nem baj. Ez nem tűz, hanem valakié, aki hiányzik.

Aznap este a faluban mindenki új gyertyát gyújtott, de Magdi néni mécsese mégis a legfényesebben égett.

Mert a fény, amire valaki vigyáz, soha nem alszik ki — csak továbbadódik.

Másnap reggel a verandán új mécses állt.

A kisfiú tette oda, ugyanazzal a viaszfolttal az oldalán.

Mert rájött: a Halloween nem a félelem napja, hanem a fény továbbadásának ünnepe.