A fa és a vihar.

Volt egyszer egy öreg tölgyfa, amely egy tisztás közepén állt. Évtizedek óta magasodott a többi fa fölé, ágai messzire nyúltak, és árnyékot adott az állatoknak. Büszke volt az erejére, és azt hitte, semmi sem döntheti ki.

Egy nap azonban hatalmas vihar közeledett. A szél süvített, a villámok cikáztak. A tölgyfa megfeszítette minden erejét, gyökereivel kapaszkodott, ágaival ellenállt.

A közelében egy vékony nádszál hajladozott a szélben. A tölgyfa gúnyosan odaszólt:

– Nézd, hogy hajlongsz! Én erős vagyok, te meg csak ide-oda csapkódsz. Egyetlen széllökés is eltörhetne téged!

A nádszál így felelt:

– Lehet, hogy erős vagy, barátom, de a szél ellen harcolsz. Én meghajlok, hogy túléljek.

A vihar egyre erősödött, végül egy villám csapott a tölgyfába. Az óriás kettétört, és súlyosan a földre zuhant. Amikor a vihar elvonult, a nádszál még mindig ott állt, meghajolva, de épen.

Tanulság

Az életben nem mindig az erő az, ami megőriz. Sokszor a rugalmasság, az alázat és az alkalmazkodás visz át a legnagyobb viharokon.

Csattanó: Nem az törik el, aki meghajol – hanem az, aki mindenáron meg akarja mutatni az erejét.