A fa és a madár.

Volt egyszer egy erős fa egy réten. Vastag törzse magasra nyúlt, lombjai árnyékot adtak a vándoroknak, a madarak pedig szívesen fészkeltek az ágain. A fa büszke volt, hogy mennyi életet táplál.

Egy napon egy fiatal madár született az egyik ágon. Pici volt, törékeny, és eleinte csak a fészek biztonságából figyelte a világot. A fa óvta, ringatta az ágaival, amikor vihar jött, takarta a szél ellen, és csillapította a félelmét.

A madár nőtt, erősödött, s egy napon már próbálta szárnyait. Először bizonytalanul verdesett, majd egyre magabiztosabban repült az ágak között.

A fa néha aggódva nézte: "Mi lesz, ha túl messzire repül? Mi lesz, ha nem talál vissza?"

De mindig, amikor a madár visszatért a fészekhez, a fa boldogan susogott: "Még itt vagy. Még velem vagy."

Aztán eljött a nap, amikor a madár először repült ki messzire, túl a réten. A fa szíve összeszorult – de látta, hogy a madár erős, szabad, és a szárnyai arra születtek, hogy szelídítsék a szelet.

És akkor a fa megértette: nem az a dolga, hogy örökké visszatartsa, hanem hogy mindig legyen egy hely, ahová visszatérhet, ha elfárad.

Tanulság

Egy szülő feladata nem az, hogy lánc legyen a gyermeke szárnyán, hanem hogy gyökér és menedék legyen. A 17 év arról szól, hogy a szárnyak erősödnek – és a legszebb ajándék, amit adhatunk, az a biztonság tudata: "Bárhová repülsz, mindig lesz egy fa, amihez visszatérhetsz." 🌳🕊️